Nagy veszekedések és nagy sírások filmje ez: a félig hajléktalan Ellen Page veszekszik a barátjával, majd elrabol egy kisbabát, akinek az anyukája nagyokat bőg emiatt, de bőg a lány barátjának az anyja is, aki láthatólag a klimax lelki tüneteivel küzd, és nagyon szeretné elhívni borozni a hotel spanyol portását, de a dolog persze nem sül el túl jól, portásunk inkább sört és szexet szeretne.
Elsőre nyilván kusza a Netflix immár sokadik saját gyártású filmjének a cselekménye, ám ez csak a látszat, hisz nincs itt szó másról, csak három, különböző korban járó nő összekapcsolódó történetéről. Tönkremenni látszó sorsokat látunk, és jönnek is az ilyenkor szokásos elemek is sorban: a szétesett család, a pia nyomorító hatása, na meg a remény, hogy egyszer talán minden jobb lesz.
Nem mond semmi újat Sian Heder rendező, mégis szerethető filmet kapunk. Egyik percben még belefulladunk a cukiságba, amikor Tallulah (Ellen Page minimalista, csak néhány kifakadással teli játékáért nem lehet nem rajongani) és az elrabolt baba együtt fürdenek, a következő jelenetben meg már elég tisztán látjuk, hogyan kezd rádöbbenni a gyerekétől megfosztott nő a gyilkos hiányra.
Mindehhez kapunk egy tisztességesen megrajzolt párost: Tallulah és a volt barátjának anyja (Allison Janney profi játéka) közötti kapcsolat fokozatos épül, az elutasításból lesz egyfajta elfogadás, majd valami anya-lány viszony. Ennél többet viszont nem érdemes várni, mert az utolsó – földtől elemelkedős – jelenetnél rondán kiakad a giccsmérő.
Elérhető a Netflixen
