Amikor Sztupa és Troché megvalósították az emberiség egyik régi ideáját, nem lépték túl a lehetetlen korlátait, s nem ugrottak át a lehetetlen mezejére. Csak álltak a kerítésnél, bámultak befelé, de még csak különösebb érdeklődés sem tükröződött a tekintetükben. Troché finoman megbökte Sztupát, s a kerítés egy pontjára mutatott, ahol jól látszott némi folytonossági hiány. De Sztupa csak mosolygott, látott ő már ilyet, sőt, ami azt illeti, most is lát. Még a mutatotton túl is, egy csomót. S valóban, ahol Sztupa és Troché álltak, olyan volt a lehető és a lehetetlen közti – gyaníthatóan amúgy is csak szimbolikus – kerítés, mint a szita. Abból gondolták ők is, hogy tényleg szimbolikus valami lehet ez a holmi, mert vidáman átsasolhattak rajta, nem holmi két és fél méter magas téglafal volt, a tetején üvegcseréppel és szögesdróttal. Riasztóberendezés sehol, de még egy árva villanypásztor se. Egyszerű léckerítés, fehérre festve: háromméterenként egy tartópalló, s rajtuk két léc keresztben, tehát függőleges, vízszintes, vízszintes, aztán elölről újra, ismételve a végtelenségig, vagy nem is olyan messzire. S lógtak a lécek, kijártak a szegek, de ha állt volna, mint a cövek, akkor is könnyebb átugrani, mint megkerülni. Csakhogy Sztupa és Troché a füle botját sem mozgatta, mint akik magasról tesznek olyan kicsiségekre, hogy mi történik éppen a lehetetlenség birodalmában. Szilárdak a folyók vagy gödrök a hegyek? Süt a szél és fúj a Nap, vagy tényleg a fák szaladnak és a vonat áll? Kocka a labda és a síp fújja meg az úttörőt? Sorolhatnánk reggelig, hogy mi minden lehetne a lehetetlenben, s ha még csak ilyen fordított világ, de bármi más is. De édesmindegy, Sztupáék csak néztek közönyösen a kerítés tövében állva. Az emberiség egyik régi főideáját ők a valóság – adott esetben kicsit sáros – talaján akarták megvalósítani. Azt kérdezik, hogy mi volt ez a főidea? Természetesen a felülről lefelé felépített, appardon, leépített toronyház ideája. Valami, amit nem a kályhától, hanem a kéménytől indítunk, fittyet hányva a tradíciókra, a tömegvonzásra, a vallási dogmákra, de még a darwinizmusra is. Elég szar műsor lesz a héten.
Pénteken tényleg tisztán a véletlen műve, eszünkbe nem jutott volna, de a Szuper Tv2 is a lehetetlent kísérti, amikor úgymond a műsorára tűzi a Gulliver utazásai című filmet, amiről talán az árul el a legtöbbet, hogy Black Jack bátyja, egy Jack Black nevű komikus játssza benne a főszerepet. Amikor? 21.35-kor. Persze, nincs az ilyesmire mérce (nincs a fenét!), s az a hülye, aki végletes kijelentéseket tesz (ja, hisz csak azoknak van tétjük), de mi azért kimondjuk, a Gulliver a világ legjobb regénye, s nincs az a pénz, amiből méltó adaptációt lehetne fabrikálni belőle. S mert nincs, ezért nem is adnak rá, olyan ez, mint a bányászélet Moldova szerint, nem lehet megfizetni, ezért meg sem próbálják. Így jön a képbe a szurtos képű Jack Black, vagy korábban Ted Dawson a sörözőből.
Szombaton 20.50-kor felkiált a Duna, hogy ami itt megy, az egy Kabaré, nem is akármilyen. A mozis alapkabaré Lisával és Harry Kleinnel.
Vasárnap, ami minket is a HBO-ra vezet este nyolckor, a Határtalan szeretet, vagyis a Philomena.
Hétfőig kellett várni egy jó kis retróra, és azt is egy eldugott csatornán adják, Gyilkossághoz öltözve este tizenegy előtt az AMC-n. Ez maga a delejes nyolcvanas évek, Michael Caine nőnek öltözve, gumikabátban, hát, akit nem indít be, az használjon szívatót vagy kurblit. A Filmboxon, ha a maguk csomagjából nem szerelték még ki, fél nyolckor lesz Twist Olivér. Amit persze csak azért mondok, mert holnap…
Kedden Kis Doritt lesz a tegnap már bevált AMC-n, de nem ám a BBC nyugodtan mondhatjuk, csak az eredetivel mérhető sorozata, Sir Tommal (Courtenay), hanem egy régebbi, szintén szőrrel, egy Aleckel (Guinness). Megnézem, megnézem, de Tom verhetetlen, nyilván.
Szerdán lesz Tom az AMC-n! Délután, a Sawyer. S itt indul ma a Better Call Saul is, de a Breaking Bad is kamu volt. Jól van, nem szóltam. Tévézni akkor is ciki.
