Szappan, tutira (Lőrinczy Attila drámaíró)

  • Szilágyi Szilvia
  • 1999. október 13.

Film

Tavaly a Balta a fejbe című, Shakespeare-től ihletett, kültelki szlengben írt színművét mutatták be egy időben Budapesten és Kaposváron, az idén pedig egy teherautó rakterére írt, népnevettető nyári darabját a Krétakör Színház társulatával. Mindhárom rendezés látható lesz ebben az évadban, a kaposvári verzió a nizzai fesztiválon is, a platón debütált Szerelem, vagy amit akartok pedig a Merlin Színházban.

Tavaly a Balta a fejbe című, Shakespeare-től ihletett, kültelki szlengben írt színművét mutatták be egy időben Budapesten és Kaposváron, az idén pedig egy teherautó rakterére írt, népnevettető nyári darabját a Krétakör Színház társulatával. Mindhárom rendezés látható lesz ebben az évadban, a kaposvári verzió a nizzai fesztiválon is, a platón debütált Szerelem, vagy amit akartok pedig a Merlin Színházban.

MaNcs: A Ráckertben láttam a legutóbbi darabod, a Szerelem, vagy amit akartok bemutatóját. Mi köze a drámának ahhoz a helyhez?

Lőrinczy Attila: A nyári turné utolsó előadása ment ott. Szép aktualitása volt a dolognak, hogy a nyár eleji sajtótájékoztatón az Ifával kidöntöttük a kaput. Jó sokba került nekünk. Szóval volt gesztusértéke is annak, hogy beengedtek minket, a rombolás ellenére.

Közben sokfelé jártunk az előadással, és másképp nézett ki Zsámbékon, Szatmárnémediben, a Várban a Mesterségek Ünnepén, Kapolcson vagy Szegeden. Mindig minden a helyszínen állt össze, mintha folyamatos premier lenne. Nem lehetett tudni, jönnek-e nézők, lesz-e szék stb. Itt legutóbb sok volt a szakmabeli, az nem mindig olyan jó hangulatú, meg kicsit hangos is a Hegyalja út. Nem véletlenül találták ki úgy, hogy a színház mindenféle manipulatív módon koncentrálja a figyelmet arra az egy pontra, amit nézni kell. Amikor trolik mennek, részegek üvöltöznek, harangoznak, nehezen jön át az élmény.

MaNcs: A te ötleted volt újabb Shakespeare-átiratot készíteni a Balta a fejbe után?

LA: Schilling Árpád szeretett volna Shakespeare Vízkeresztje alapján egy Ifa platóján vásári színházat csinálni. Arról is határozott elképzelései voltak, hogyan akarja a történetet átalakítani, és erre engem kért fel, tulajdonképpen szövegipari szakmunkásnak. Megbeszéltünk minden egyes jelenetet, vitatkoztunk, aztán hazamentem, megírtam, aztán így elkészült egy alapváltozat, miközben ők már próbáltak szöveg nélkül azokra a szituációkra és figurákra, akikről mi már tudtuk, hogy bizonyos kontúrok között létezni fognak, és a próbatermi dolgokból is átemelődött néhány dolog a szövegbe.

MaNcs: Az hogy sikerült, hogy végül drámaíró legyél? Ha jól tudom, téged nem ez foglalkoztatott igazán. Most pedig ösztöndíjat kapsz, meg felkérnek.

LA: Most sem tudom, hogy drámaíró vagyok-e. Nagyon kevés kisprózát írtam eleinte, rangos helyeken jelentek meg ugyan, de állandó kétségek között gyártottam a kéziratokat. Régebben olvastam az ÉS-ben Zoltán Gáborral egy interjút, akinek szintén negyvenévesen jelent meg az első kötete, és nagyon ismerős volt az, amiket mondott. A hetvenes évek végén meg a nyolcvanasok elején a Hajnóczy, Nádas, Mészöly, Esterházy, szóval ezek a nagy prózai példák jól megrettentették az embert. Izgatott a dolog, és farigcsáltam otthon mondatokat az elmúlt húsz évben folyamatosan, és közben mindig ott volt a kétség is, nehogy csak valami becsvágy dolgozzon bennem. Küldetéstudatom nem volt, nem akartam üzenni a világnak semmit, meg se akartam jobbítani. A mondatokat néztem, hogy jók vagy szarok. Általában úgy döntöttem, hogy szarok, vagy hogy a tizedét se tudom beleköhögni abból, amit szeretnék. Gondoltam, hogy hátha valamit segít, ha publikálom. De nem segített, ugyanúgy ment tovább a birkózás az írással.

MaNcs: Mégis te lettél az ügyeletes magyar Shakespeare-átíró. Nem illene most már identifikálnod magad?

LA: Nem nagyon akarom. Ha valaminek a közelébe kerülök, onnan előszeretettel farolok kifelé. Na jó, mondjuk ennyire jó helyzet közelében még nem voltam. Ez a színműírás most jóleső foglalkozás, de nem tudhatom, hogy holnap is megy-e.

Véletlen, szerencsés egybeesés volt, hogy a Baltával harmadik díjat nyertem, mert a darabot két éve írtam, és addig drámaírói próbálkozásom nem volt. Ennek van egy mesés és teljesen igaz előzménye is. Azon a tavaszon fordítottam egy mai osztrák írónőnek, Elfriede Jelineknek a háromszáz oldalas regényét, A zongoratanárnőt. Ugyan láttam meg érzékeltem is az irodalmi kvalitásait, de olyan távol áll tőlem a gondolkodásmódja és a nyelvi világa, hogy majd belepusztultam. Három hétig, napi tíz órában fordítottam, ismerten csekélyke fordítói honoráriumért. Kijött a gerincsérvem, belebetegedtem meg minden, sőt utólag azt gondolom, hogy nem is sikerült olyan jól.

Ebből hirtelen felszabadulva úgy éreztem, hogy ennyi erővel már a saját hülyeségeimet is írhatnám. A színház meg az írás gyerekkorom óta párhuzamosan van jelen az életemben mint a vágy tárgya, meg többé-kevésbé művelt passzió. Azt gondoltam, hogy írok egy darabot, annyit láttam már, végigmondok végre egy történetet. Csak a nyelvi, stiláris képességeimre, a színházismeretemre hagyatkozva és az önkifejezés teljes felfüggesztése mellett, hiszen a prózai kísérleteim nagyon személyes és alanyi dolgokat próbáltak körüljárni. Kitaláltam magamnak embereket, és azokat egymás között működtettem, ehhez jött egy napihír, ami eszembe juttatta Shakespeare III. Richárdját és a blank verset mint formát. Gondoltam, ebben a formában nem lesz lábszagú vagy pusztán szociografikus dolog. Tulajdonképpen két hónap alatt kész lett. Addig összesen maximum öt flekket írtam, akkor pedig megcsináltam egy nyolcvanoldalas drámát.

MaNcs: Amit a kilencvenes évek argógyűjteményének is tekinthetünk.

LA: Ja, egy durva szleng van blank versbe szedve tulajdonképpen. Rá kellett jönnöm közben, hogy a köcsög szó például remek jambus.

MaNcs: Hol szedtél össze ennyi súlyos dumát?

LA: Hát az éjszakában.

MaNcs: Titokban jegyzetelgettél a vécékben?

LA: Alapvetően egyszemélyes forrásom van, az egyik nagyon kedves barátom és egyben a darab francia fordítója, az Erőss Dani. Valami hihetetlen pazar készlettel rendelkezik ebből a nyelvből.

MaNcs: Egyébként a részt vevő megfigyelés híve vagy?

LA: Egy falusi kocsmában én inkább félni szoktam, főleg, ha a Danival vagyok. A kaposvári bemutató után is például több szappant kellett vennem a pályaudvaron, hogy nehogy nagyobb baj történjen. Problémák támadtak a helybeliekkel való kommunikációval, erre én rendkívül gyáva és szellemtelen módon csak úgy tudtam kivágni magam, hogy vásároltam. Na most a szappan nem volt ott, de le volt dumálva, papírt kaptam róla, hogy jövő hét pénteken hozzák tutira. Férfiatlan módon ötszáz forintért megvásároltam az életünket.

MaNcs: Hogyan került a szöveg Kaposvárra?

LA: Szóval a kész darabot beadtam erre a drámapályázatra, meg odaadtam a Máté Gábornak, akit elég jól ismerek, és akkor valahogy elterjedt a híre. Adogatták egymásnak, több helyről is érdeklődtek. Réthly Attila, aki a kaposvári változatot rendezte, már úgy hívott fel, hogy szeretné látni a darabot, mert hallott róla. Az szép találkozás volt, mert megnéztem az ő főiskolás rendezését, ő elolvasta az én darabomat, majd lett egy fokozatosan elvetemülő szakmai megbeszélésünk.

MaNcs: Később azért minden jól alakult, nem?

LA: Utána azt gondoltam, hogy akkor ebből Kaposváron nem lesz semmi. Aztán egy-két hónap múlva Babarczy direktor úr azt mondta, hogy mégis ezt választja a Réthly által kínált rendezendők közül.

MaNcs: Hogy tudtál egyszerre két rendező kéréseinek eleget tenni?

LA: Mindketten kértek változtatásokat külön-külön, így született két, kissé eltérő változat. Aztán a próbák ideje alatt az írónak már tulajdonképpen semmi dolga nincsen, hacsak az nem, hogy igyekeznie kell, hogy ne tiltsák ki. Ez más módszerrel készült előadás volt, mint a Szerelem, vagy amit akartok. Nem tudom, tradicionálisabbnak mondjam-e ezt, mert amennyire tudjuk, a shakespeare-i színház sokkal inkább társulati munka volt, ad hoc és improvizatorikus elemekkel, de ha a mostani gyakorlatot nézzük, akkor az a hagyomány, hogy egy felkészült rendező szerzővel, dramaturgokkal megalkotott példánnyal vonul a színészek elé. Nem véletlenül mondják, hogy a halott szerző a jó. Annál rosszabb nincs, mikor ott cirkuszol a próbán, a rendező háta mögött instruálja a színészeket, zokogógörcsöt kap, leissza magát, vagy akár csak dúlt arccal közlekedik.

MaNcs: Melyik volt a szívednek kedvesebb?

LA: Konzervatív szülő vagyok, mindkét gyermekemet egyformán nagyon szeretem. Máté Gábor kevesebb változtatást kért, Réthly sokkal természetesebbnek vette az alakíthatóságát. Kritikákban megkaptam például azt, hogy tombol a dramaturgiai önkény Kaposváron. Nem tudom, tudják-e, hogy én magam tomboltam ott. Az elmúlt nyolc évben fattyú dramaturgként működtem különböző színházaknál, meg a Gaál Erzsi gödöllői stúdiójában színészkedtem is. Inkább dramaturgként viszonyulok a saját művemhez, és nem gondolom, hogy álmodtam valami csodálatosat, aminek feltétlenül meg kell valósulnia a színpadi valóságban. Ha tőlem bármi olyat kérnek általam nagyra tartott személyek, amit nem tartok elvi képtelenségnek, akkor megcsinálom. Biztos nincsenek erre ilyen szabályok, de hogy egy darab, mármint maga a szöveg nem kánonja az előadásnak, az biztos.

MaNcs: Ha színészként kéne viszonyulni a darabjaidhoz, mit gondolnál róluk?

LA: Hát már hogy viszonyulhatnék színészként? Rám osztottak egyszer is egyetlen szerepet? Akármelyik nyomorult előadásban? Erre várok már mióta. Annyira irigylem a színészeket, akik ezért kiröhögnek, mert szerintük nyugodtabb és magasztosabb dolog az írás. A színház nekem az érzékiségről szól alapvetően, és ehhez a színész kerülhet a legközelebb.

MaNcs: A Szerelem, vagy amit akartok felkérésre elkövetett Shakespeare-torzítás volt. Milyen koncepció alapján?

LA: Jól felvásárosítani. Több rendező, barát, ismerős azt mondta, hogy a gazdagsága és finomsága veszett így el az eredetinek. El van lopva az alaptörténet, plusz három dalbetét van vendégszövegként benne. A vége teljesen más, mert, mint tudjuk, nem akasztják fel Violát az eredetiben. Mi radikálisan elvégezzük ezt a szertartást. Vásári komédiában akasztani a végén az elég komoly.

MaNcs: A dalbetétek a te ötleteid voltak?

LA: Néhány szövegrészt megzenésíttetett a rendező. Nagyon régen szeretnék egyébként zenés darabot írni, mert a zene euforikus. Színházi értelemben is sok mindent könnyebbé tesz. Nem véletlen, hogy a hatvan-száz évvel ezelőtti operettek ilyen sikerekkel mennek ma is a polgári színházakban. Jó lenne kitalálni, hogy azt, ami itt, ebben a városban zajlik mostanában, hogy lehetne zenével színpadra rakni rendesen.

MaNcs: Rád ragad ez a Shakespeare-átíró jelző. Bánod?

LA: Van, aki óv ettől, és biztat, hogy írjak originális dolgot. Nem akartam én másodjára is Shakespeare-rel előjönni, de ha van egy konkrét felkérés, és ilyen, azt nem lehet nem elfogadni. És persze az ember hülye, mert most, hogy már van ez a kettő, és szerkezetben gondolkodik, akkor kéne csinálni még egyet, és abból már lehet egy kötet. Az már végül is egy trilógia.

Szilágyi Szilvia

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)