Szemrebbenés nélkül - Slavenka Drakulic írónő

  • Jósfai Lídia
  • 2005. július 28.

Film

A Svédországban élő horvát írónő magyarul az idén tavasszal megjelent könyve (A légynek sem ártanának, Jelenkor) tucatnyi ténynovellát tartalmaz, melyek hősei a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel vádolt vagy már elítélt személyek. (Egyet közülük lapunk is megjelentetett: A fiúk csak szórakoztak, 2005. április 21.)

A Svédországban élő horvát írónő magyarul az idén tavasszal megjelent könyve (A légynek sem ártanának, Jelenkor) tucatnyi ténynovellát tartalmaz, melyek hősei a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel vádolt vagy már elítélt személyek. (Egyet közülük lapunk is megjelentetett: A fiúk csak szórakoztak, 2005. április 21.)

*

Magyar Narancs: Sokan gondolják, hogy vége a háborúnak, történt, ami történt, ne ássuk ki a hullákat, ne feszegessük tovább a múltat, különben sosem lesz béke.

Slavenka Drakulic: Soha nem lesz béke, ha az igazságra nem derül fény. Meggyőződésem, hogy igazság nélkül nincs igazságosság sem. Az én generációm tapasztalata az, hogy nem ismertük az igazságot a második világháborúról. Nem tudhattuk, pontosan hány ember esett el, hány civilt öltek meg a testvérháborúban, merthogy azt sem tudtuk, hogy polgárháború is dúlt. Éppen ezért roppant könynyű volt manipulálni a számokkal, az emberekkel, a tényekkel és a második világháborús mítoszokkal. Látjuk, hová vezetett mindez. Ebből az a tanulság, hogy nagyon fontos szembesülnünk a közelmúltunkkal, nyíltan és bátran beszélni a disznóságokról. Sajnos, a dolog nem így működik, ezt egyik érintett országban sem könnyű keresztülvinni. Még csak 10 év múlt el, a sebek még frissek, mindenkinek olcsóbb megoldás a ködösítés és az elhallgatás. A tisztázás csak erős külföldi nyomásra jöhet létre, mint annak idején Németországban. Ebben a pillanatban az egyetlen hiteles igazságot a hágai törvényszék jelenti. Én Hágában nem az ügy politikai vetületei miatt vettem részt a tárgyalásokon. Az érdekelt, hogy kik is azok az emberek, akik ilyet tettek, kik ezek a bűnözők, akik saját kezűleg gyilkoltak, vagy kiadták a parancsot a tömeges mészárlásokra.

MN: Ön ott volt jó néhány tárgyalási napon. Hogyan viselkednek ezek a - hogy szabatosan fogalmazzak - háborús bűnökkel vádolt személyek?

SD: Mindenki másképp, hisz emberekről van szó. Nekem viszont nagyon tanulságos volt megfigyelni őket, és ez alapvető módszer volt a témám szempontjából. A könyvet technikailag nem volt könnyű megírni, mert a vádlottakkal semmilyen kontaktusunk nem volt: ők benn csücsülnek a börtönben, az újságíróknak tilos kapcsolatot felvenni velük, tehát el vannak zárva előlünk. Interjú útján semmilyen adathoz nem juthattam hozzá. Három forrás maradt: a híradások, a bírósági archívum, valamint maga a tárgyalás, amelyen én is ott ültem. Egy-egy tárgyalás maga az unalom, hosszadalmas tényegyeztetés, 3, 4 vagy 5 évig is eltarthat, de volt már 8 évig tartó is. Nincs olyan ember, még a legmegszállottabb újságíró sem, aki ezt az elejétől a végéig képes lenne végigülni! De nagyon érdekes figyelni a vádlottakat, hogyan viselkednek. Ez tényleg tanulságos! Ott ül hat méterre tőlem, nézem, mit csinál, hogyan ül, hogy van felöltözve. Némelyik vakarja a fejét, reszeli a körmét, a fogát piszkálja, a fülét huzigálja, van, aki el is bóbiskol. És ahogy ezt látom, nem gondolhatok mást, csak azt, hogy ezek nem is szörnyetegek, csak egyszerű emberek, akik kényes helyzetbe kerültek, aztán a roszszabbik énjük jött elő, a rossz jellemvonásaiknak kedvezett a helyzet. Ahogy Gitta Sereny is mondja, aki Standlról és Speerről írt könyvet, tehát a második világháború német bűnöseiről - Standl a treblinkai haláltábor parancsnoka volt -, Sereny tehát azt mondja, hogy minden a jellem és a szituáció szerencsétlen találkozásán múlik. Egyesek könnyebben hajlanak a rosszra, mert könnyebben befolyásolhatók mások és a helyzet által, és van olyan ember, aki meg kevésbé. Öt hónapot töltöttem a tárgyalótermekben, és a legszörnyűbb felismerésem az volt, hogy ezek a rettenetes bűnökkel vádolt emberek is hétköznapi alakok. Éppolyanok, mint mi. Ebből viszont az következik, ugye, hogy ha ők normális emberek, és mégis képesek voltak ilyen gaztetteket elkövetni, akkor a szomszédom, a bátyám, de akár jómagam is képes vagyok bármikor elkövetni ilyesmit. A válasz erre az, hogy igen, ilyen az emberi természet. Azt kell mondanom, a mi természetünkben benne van a lehetőség, a hajlam a jóra és a rosszra egyaránt. Ez persze nem jelenti azt, hogy kényszerhelyzetben nem hozhatunk jó döntéseket. Nemcsak azért kell a jelenséggel foglalkoznunk, hogy megismerjük a nagybetűs Igazságot, hanem hogy megismerjük az igazságot önmagunkról. Ilyen szempontból sokak számára kínos és kellemetlen a könyvem, nem a bűntettek feltárása és kitárgyalása miatt, hanem azért, mert rá kell kérdezned, hogy te vajon hogyan viselkednél hasonló helyzetben. És ezt senki sem firtatja szívesen.

MN: Az emberi természetben az is benne van, hogy szívesen hárítja át a felelősséget másokra. Ezek a háborús bűnökkel vádolt emberek beismerik-e a bűneiket, tisztában vannak-e azzal, mit tettek?

SD: Azt hiszem, nem. Szerintem csak néhányan fogták fel, mit követtek el, és ezért vállalták a felelősséget. Pontosabban a bíró nem azt kérdezi, hogy valaki felelősnek érzi-e magát, hanem azt, hogy bűnösnek vallja-e magát. A többség azt válaszolja, hogy nem. Csak ketten ismerték be nyilvánosan a bíróság előtt a bűnösségüket, Drazen Erdemovic és Biljana Plavsic. Én ezt hihetetlen morális tettnek tartom, nem is csoda, hogy ezért Biljana Plavsicot Szerbiában árulónak kiáltották ki. Megfigyelésem szerint általában nincs bűntudatuk, a felelősséget elhárítják maguktól, nem bántak meg semmit. Szerintem akik ilyen szörnyűségeket tettek, képtelenek együtt érezni az áldozattal, nincs emberi viszonyuk hozzá, egyszerűen nem veszik emberszámba. Nekem ez a Gonosz definíciója. Tehát ha valaki nem képes az embertársával együtt érezni, semmi megértést nem tanúsít a másik emberi lény iránt, az a megtestesült Gonosz.

MN: Bizarr helyzet állt elő Hágában azzal, hogy a különböző nemzetiségű vádlottak egy fedél alatt vannak összezárva. Hogyan viselkednek most egymással azok, akik pár éve még egymás torkának estek?

SD: A könyvem Testvériség - egység című fejezete éppen erről szól. Igen, Scheveningenben tartják őket fogva, egy épületben, sőt egy emeleten, egymás mellett vannak a zárkáik, tekintet nélkül arra, hogy ki milyen nemzetiségű. Azt hiszem, tizenketten vannak, szerbek, horvátok, bosnyákok, és szó szerint közösségben élnek. Együtt sütnek-főznek, kártyáznak, újságokat csereberélnek, együtt ünneplik az ünnepeket, vannak, akik kimondottan összehaverkodtak. Kiderült ugyanis, hogy sokkal több bennük a közös, mint a különböző, hogy több minden is összeköti őket. Elvégre közös a nyelvük, közös a kultúrájuk és közös a múltjuk. Igazából semmi bajuk egymással. Hannah Arendt sokat foglalkozik ezzel a témával. Ugye az az alapkérdés, miképp követhettek el ezek az emberek háborús bűnöket. Kettős életet éltek, elválasztották a magánszférát a nyilvánostól. A privát énjük példás családi életet élt, humanista volt, netán épp gyerekversek költője, békésen főzőcskézett esténként, gyereket nevelt, harcos állatvédő volt, esetleg ezért még vegetariánus is. Ugyanakkor a nyilvános szférában, a munkahelyén, ha azt kívánta a feladata, hogy parancsot adjon tömeges kivégzések végrehajtására, akkor szemrebbenés nélkül kiadta a parancsot.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.