Sokkol, provokál, sérteget. Van, aki szórakoztatónak és érdekesnek tartja, mások szerint vulgáris, hisztérikus és haszonleső. Egy biztos: nem lehet figyelmen kívül hagyni. A koncertpódiumról oly szavakat küld a szenvedélyesen rajongó tömegnek, amiket egy szeriózus lapban nem illik leírni még idézőjelben sem. Nagyon gyakran jelenik meg a mikrofon előtt felül semmiben. Az éjszakai üvöltözés után az utcán tökrészeg és be van lőve. A bulvársajtónak a legapróbb részletekig lefesti szüzességének elvesztését. A buddhizmusról beszél és arról álmodik, hogy egyszer fellép a Hamletben. Rockénekesnő, gitáros, Kurt Cobain özvegye, volt sztriptíztáncosnő, egy hároméves kislány édesanyja és friss tulajdonosa a New York-i kritikusok díjának, amit a Larry Flynt, a provokátor című filmben nyújtott színészi alakításáért kapott (legjobb női mellékszereplő).

Magyar Narancs: Milyen hatása van annak, hogy mindig kimondod, amit gondolsz?

Courtney Love: Az, hogy felébredsz, és tudod, hogy őszinte voltál. Erről beszélt a filmben Woody is. Larry sokszor ijesztő történeteket mesél magáról, de legalább őszinte, és ez elég fontos az ember életében.

MN: Milyen volt megkapni most ezt a nagy szerepet, amekkorát sose játszottál azelőtt, ráadásul abban a tudatban, hogy vannak, akik kételkednek benned, sőt aggódnak miattad? Hogy kezelted ezt a dolgot?

CL: Nem akarok unalmas lenni, de azt hiszem, az a legjobb megoldás, ha mindig megteszed, ami tőled telik, és az én egész életem ezt bizonyítja: senki nem mondhatja meg neked, hogy ezt vagy azt a dolgot meg tudod-e csinálni. Rengeteg embert láttam olyasmibe belevágni, amiből végül nem lett semmi. Így aztán szemem sem rebben, ha valami nem jön össze. Milos, Woody és Edward (Norton, aki Flynt ügyvédjét játssza) mellett lenni nagy élményt jelentett, kivált Milos mellett, aki nem ismer félelmet. Sokat tanultam tőle. Õt tényleg nem érdekli, ha nem jön be valami. Szerettem ezt a légkört, mert velük én is elfelejtettem félni.

MN: Most, hogy megcsináltad a filmet, jön a következő?

CL: Nem tudom. Csak ha megkeres valaki, és azt ajánlja, hogy valami hasonlót hoz ki belőlem. Azt hiszem, Milos tényleg a legtöbbet hozza ki az emberekből a filmjeiben. Pontosan azt, amire a filmnek szüksége van.

MN: Mi a különbség a színészi munka és a koncert, az éneklés között?

CL: Ég és föld. Az egyikben a saját szövegedet mondod, amit a magad élményeiből írtál, a másikban pedig a valaki más által megírt dialógust. A színészi játék jóval - Milos mindig ezt a szót használta nekem - kifinomultabb. Viccelt szerintem. De eltérés az is, hogy amikor zenélsz, nincs rá szükség, hogy valaki dirigáljon. És az egyfajta szexis, borzongató, furcsa élmény volt, hogy ott van ez a fickó, és megmondja, hogy mit csinálj, végig ő irányít, és annyira bíznod kell benne, hogy elhidd neki, hogy tényleg a legjobbat fogja kihozni belőled. Olyanok vagyunk együtt, mint egy kisebb alkalmi banda. Most éppen velük muzsikálok, ez is egy csapat, de más. Az egyik is személyes, a másik is, de a színészi munka összetettebb.

MN: Mi a véleményed a film mondandójáról?

CL: A cenzúrával kapcsolatban el szeretném mondani, hogy mindenkinek joga van arra - így szoktam fogalmazni -, hogy megmondja az igazat. Meg arra is joga van, hogy hazudjon rólam. Joga van elmondani a kritikus véleményét. Joga van rémes jobboldali szélsőségesnek lenni, vagy amit csak akar, és nekem tiszteletben kell tartanom ezt a jogát - nekem ezt jelenti a hazafiság. Az emberek kamerát tolnak a képembe, lefényképezik a gyerekemet. Elfogadom - bár legszívesebben állon vágnám, de elfogadom, hogy erre joguk van. Amikor Milos elvitt minket Prágába, ahol élt, láttam, milyen szoros pórázon tartották azokat az embereket, a szó szoros értelmében, akik a kommunista rezsim alatt nőttek fel, mindegy, hogy rajzoltak, vagy más módon próbálták kifejezni magukat, arról már ne is beszéljünk, ha gitározó lány volt az illető. Én diliházban végezném. És akkor az emberek, különösen az én nemzedékem, hallani sem akarnak az első alkotmánykiegészítésről: ez olyan hippis dolog, lejárt lemez. Pedig nem az. De mennyire hogy nem. Nem akarok prédikálni, de ez tényleg jelent valamit, és tényleg fontos. Ahhoz nem értek, hogy hol kell meghúzni a határt a szabad közlés és a gyermekpornográfia között. Erre nem tudok válaszolni. De azt tudom, hogy most mit gondoljak a cenzúráról.

MN: Bizonyára sokan lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy egyszerűen csak magadat adtad a filmben.

CL: Szerintem ez törvényszerű. Miért, szerinted csak játszottam?

MN: Hát persze.

CL: Na, tessék! Ez jó. Tudom, mit fognak mondani. Nem érdekel.

MN: Mi ragadott meg Althea szerepében?

CL: Ez nem egy vad film. Ha megnézed a rendezőt, megnézed a témát, akkor számíthatsz rá, hogy nagyon keserű, nagyon dühös mozit fogsz látni, de nem vadat. Amikor megismertem Althea karakterét, semmi vadságot nem fedeztem fel benne. Nagy kihívás volt ez a szerep: hogyan maradhat meg valaki bájosnak egy ilyen durva helyzetben, és hogyan érhetem el, hogy düh és harag nélkül személyesítsem meg Altheát. Nagy érzelmeket mozgósító, katartikus élmény volt ez, mert nagyon jól kijöttünk egymással. Azt hiszem, ez több volt, mint a szokásos munkakapcsolat, én valódi érzelmeket éltem át, és szerintem a többiek is. Ez volt az igazi kihívás.

MN: Nagyon erős a film vége, amikor a Larryt játszó Woody Harrelson a feleségére emlékezik. Nem jelentett neked problémát, hogy ott az igazi Larry is, és te is ott vagy, mellette, és tudod, mit érez Althea iránt, milyen érzelmi kötődései vannak?

CL: Erről igazából nem beszéltünk sokat, mert ez olyasmi közöttünk, amit nem lehet szavakba foglalni. Egyszerűen csak mondott pár olyan dolgot a filmbeli teljesítményemről, amelyek nagyon boldoggá tettek. Nem volt ez olyan komoly dolog. Történeteket mesél, és én tudom, hogy mit érez: még mindig szívből szereti őt, azt hiszem. És ez gyönyörű, megérinti az embert. És tényleg váratlan tőle. De tényleg. Hogy ilyen romantikus érzelmei vannak.

ATS