Film

Szilveszter éjjel

  • Kovács E. Málna
  • 2011. december 30.

Film


Sokcsillagos mozi (sztárokkal van tele) és kitüntetett apropó (megint egy ünnep a naptárban), nem holmi szubkultúrának, de az egész világnak szól: ismert, púderezett arcokat vonultat föl, s falatnyi sztorikat tálal fel pár perces jelenetekben. Nem a figura számít, csak az, hogy "húzónév" játssza; hátha Bon Jovival tényleg mindent el lehet adni.

Az Igazából szerelem karácsonyi mesketéje vagy a Valentin-nap bevételei láttán a Szilveszter éjjel eljövetele simán borítékolható volt: szeretünk egy nagyot decemberben, aztán szeretünk egy kicsit februárban is, de nincs még egy ennyire eseménydús, szélsőséges és főleg biztos dramaturgiai fogódzókkal teli árucikk a tömegkultúra alkatrészboltjában, mint a szilveszter. A szokott hollywoodi brancs most szakácsnak, nővérnek, futárnak, kismamának, kékharisnyának (kék harisnyába), otromba cipőbe öltözik, mi meg bohócsipkában várjuk velük az éjféli harangot: kórteremben, liftaknában vagy a sminktükör előtt. Számot vetünk, bakancslistát írunk, énekelünk egy kicsit, vagy épp elbúcsúzunk örökre. Garry Marshall, a rendező közben - akárcsak a Valentin-napban - hatásvadászatra indul, és nem kalkulál meglepetésekkel.

Ha a romkom lehetőségei felől nézzük a dolgát: futja neki néhány szívszorító megoldásra is, de nem a könnyes-bús ötletek teszik nézhetővé moziját, hanem az olykor ügyesen eltalált időzítések. Sok a közhely, és tutista a sztárparádé, megint itt van A. Kutcher, N. Efron és J. Biel, ugyanakkor H. Swank, R. De Niro és M. Pfeiffer is; nincs az a néző, aki legalább az egyiküket ne szeretné.

Forgalmazza az InterCom


Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.