Carey Mulligant az isten is arra teremtette, hogy angolosan elvegyék a szüzességét a filmvásznon. Az Egy lányról című felnőtté válási drámában a hatvanas évek díszletei között esett meg a dolog egy léha férfiú karjaiban; ugyanerre Thomas Hardy klasszikusának legújabb filmváltozatában a 19. század vége felé, rusztikus környezetben kerül sor, de a színésznőt körülölelő karok ugyanúgy egy léha, érdemtelen férfiúban végződnek. Szereposztási tutizmus ez a javából, egyike azoknak a gyorsan szaporodó tüneteknek, melyek arra engednek következtetni, hogy Thomas Vinterberg dán rendezőnek az égvilágon semmi sem jutott eszébe Thomas Hardy sokszor feldolgozott klasszikusáról. Ha csak az nem, hogy ha Ang Lee-nek sikerült filmre vinnie az Értelem és érzelmet, és milyen hangulatos kis film született a kísérletből, neki miért ne sikerülne egy helyre Jane Austen-filmet csinálnia. Sikerült is, ami annál nagyobb érdem, mivel a Távol a világ zajátólt nem J. Austen, hanem T. Hardy írta. Apróság, legyintett Vinterberg, és azonnal Michael Sheenre osztotta a tépelődő angol nemes szerepét, amire 15 éve még Alan Rickmant hívták volna. De az is lehet, hogy Vinterberg a valaha élt legbátrabb Hardy-adaptátor, mert aki az angol vidéki életet és a benne élő érdekes népeket úgy ábrázolja, mint Peter Jackson Hobbitfalvát, az – ha tényleg így gondolta – mégsem egy gondolatszegény kókler. Hardy austenesítése egy tolkieni falunapon skandináv realista rendezővel plusz belga (Matthias Schoenaerts) Oak úrral – mi ez, ha nem a műfaji bevándorlás magasiskolája!
Az InterCom bemutatója
