Film

Jurassic World 3D

Film

A dinoszauruszfilozófia korát éljük: immár komoly traktátusok foglalkoznak a (madarak kivételével) rég kihalt őshüllők és az emberek közötti sajátos viszonnyal, egészen pontosan azokkal a gondolati konstrukciókkal, melyekkel értelmet adtunk néhai létüknek, s besoroltuk őket egy ingatag alapokon álló rendszertani hálózatba. És persze azzal a még pusztán csak elméleti lehetőséggel, hogy mi lesz akkor, ha képesek leszünk visszahozni őket az életbe, vagy valami olyat, ami távolról emlékeztet a róluk szerzett tudásunkból összeálló képre, majd összeeresztjük őket saját magunkkal. Igen, ez valóban kedvenc beast ­feast-filmfolyamunk, a Jurassic-univerzum tárgya is: azé a sorozaté, mely a Kedvencek temetője morális tanulságait (nem kéne a holtakat visszahozni az életbe) elegyíti a molekuláris genetika iránti mélyen ambivalens, az ájult tiszteletet az irtózással elegyítő érzéseinkkel. Erre persze a mozinéző többnyire legyint: neki csak újabb és újabb szörnyekre van szüksége, lehetőség szerint még nagyobbakra, több foggal, hiszen erre hajtanak a Jurassic World elvetemült, ráadásul korrupt molekuláris genetikusai is. A Jurassic-filmek azonban, legalábbis a klasszikus első rész ehhez morális és – a maga egyszerű módján – még filozófiai tanulságokat is adagol. Nem is szólva arról, hogy felhívja figyelmünket a tudomány néha önhitt és korlátolt szemléletmódjával szembeni, nem kevésbé tudományos szkepszis jelentőségére. Nos, a Jurassic World is ezt az értelmezési keretet hozza vissza, igaz, az adalékokat most már ad absurdum viszi – ebben a tekintetben sokkal inkább a megakígyós/krokodilos filmek gusztusos hagyományát követvén. Ezenfelül a régi félelemre bazírozna: mi van, ha kitaszíttatunk saját paradicsomunkból, és lekerülünk a tápláléklánc csúcsáról, no meg a rendszertani szinten értelmezett alfahím pozíciójából. Filmünkben két, érezhetően irányításmániás és öncélúan vérengző faj kerül össze, s közöttük csak nüanszok, futó szimpátiák, no és a vakszerencse dönt. Ennyi adatik nékünk, és bő kétórányi, önfeledt, poénokkal telehintett, debil szórakozás. A rendelkezésre álló filmidő és -tér kitöltésére előkerül számos kötelező, éppen ezért untig ismert zsánerelem a szörnnyel szemben egyedül maradó gyerekektől-kamaszoktól, a konfliktusos (plusz osztályellentéttől sújtott!) szerelmi szálig és a nálunk intelligensebbre, ügyesebbre tervezett monstrummal szemben alulmaradó tudósokig, katonákig – jé, ez pedig már az Alien 4 meséje! A számos filmtörténeti utalás (az ádáz repülő pterosuridák például a Pitch Black sötétben bujkáló rémeitől kölcsönzik undok szokásaikat) mellett az alkotók, mivel jobb nem jutott eszükbe, szépen visszatérnek a kályhához: nincs olyan szörny, akinél ne lenne egy még rettenetesebb, amit megfelelő alkalommal, egy újabb metafizikus patthelyzet esetén elő lehet húzni a kalapból. Valaki me­gint megnyerte helyettünk a meccset, és ez jótékonyan elfedi a tanulságot: az ember már tehetetlen saját művével szemben, a következmények pedig bármikor felfalhatják fajunkat.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.