magyarnarancs.hu: John Fordnak volt kitől tanulnia a vadnyugatról; kezdő rendezőként Wyatt Earppel is összefutott. Hogy jött létre e történelmi találkozó?
| ||
Joseph McBride: A mozgókép hajnalán Wyatt Earp még jócskán életben volt; Los Angelesben élt, Hollywood közelében. Sokat lógott a filmstúdiók háza táján, be-benézett a forgatásokra. Amikor a vadnyugatnak leáldozott és beköszöntött a civilizáció, a cowboyoknak is alkalmazkodniuk kellett az új időkhöz. Sokan közülük Hollywoodban kötöttek ki, és filmekben statisztáltak. A mozgókép épp ez idő tájt kezdett elterjedni. Volt, akire kaszkadőrként vagy statisztaként volt szükség, de akadt, akiből valódi színész lett. Ford korai némafilmjében, a The Last Outlawban például egy hajdani vadnyugati seriff is szerepel – az úriember remek céllövő volt, és mivel valakinek célba is kellett találni a színészek közül, Ford boldogan alkalmazta. A korai westernek elég autentikusak voltak, hiszen tele voltak igazi cowboyokkal. Earp gyakran megfordult a forgatásokon, szeretett sztorizgatni a statiszta cowboyokkal. Ford állította, hogy egy nap odament Earphöz egy kávéval, és megkérte, meséljen az O.K. Corralnál történt legendás tűzharcról. Persze Ford azt is állította, hogy a My Darling Clementine című westernjében mindent az Earp által elmeséltek szerint ábrázolt. Ami persze nem volt igaz, hiszen a My Darling Clementine-nal sokkal inkább a mítosznak, mintsem a valóságnak hódolt. Maga a tűzharc 9 másodpercig tartott – voltam Tombstone-ban, láttam az utcát, ahol megtörtént. Egy félreeső mellékutca, távol a város központjától. Senki sem tudja, mi történt a 9 másodperc alatt. Wyatt Earp később Hollywood mellékutcáiba tette át a székhelyét: azt Allan Dwan, a korszak másik nagy filmrendezője is megerősítette, hogy Earp valóban ott téblábolt a stúdiók körül.
magyarnarancs.hu: Howard Hawksnak is volt egy hasonló, mesébe illő nagy találkozása azzal a különbséggel, hogy ő nem egy westernhőssel, hanem egy gengszterrel találkozott…
| ||
JMB: Hawks elmondása szerint még javában forgatták A sebhelyesarcút, amikor felkereste őt néhány öltönyös úr, hogy a főnök látni szeretné a filmet. A főnök Al Capone volt. Hawks azzal küldte el őket, hogy ha a főnök látni akarja a filmet, semmi akadálya, várja meg, míg bemutatják, és vegyen mozijegyet; fizesse ki az egy dollárt, mint mindenki más. Hawks arról is mesélt, hogy Capone később meghívta magához Chicagóba. Állítólag 2-3 órát töltöttek együtt. Teáztak. Capone egy tea mellett fejtegette Hawksnak, hogy mennyire tetszett neki a film. Hawks szerint kedves ember benyomását keltette. Mint minden gengszter, Al Capone is szerette a nyilvánosságot, és egyáltalán nem bánta, ha magára ismert a mozivásznon.
magyarnarancs.hu: Ford – akárcsak a kiszuperált cowboyok, akiket később rendezőként alkalmazott – szintén lovas statisztaként kezdte. D.W. Griffith klasszikusában, az Egy nemzet születésében is szerepelt.
JMB: Ford mint filmrendező nagyon sokat tanult Griffith-től. Ford mint statiszta pedig az egyik Ku-Klux-Klan-tagot alakította a filmben. Az Egy nemzet születése igazi gigaprodukció volt; alig volt valaki, aki ne szerepelt volna benne. Ford a Ku-Klux-Klan lovasjeleneteiben szerepelt; mint mondta, arról lehet felismerni, hogy állandóan tartania kellett a fejére húzott csuklyát, máskülönben a szemüvegére csúszott volna. Elég abszurd, de Quentin Tarantino nemrégiben posztumusz kirohanást intézett Ford ellen, minthogyha egy szerep a klántagsággal lenne egyenlő. Ezt a logikát követve a Django elszabadul ku-klux-klanos szereplői a valóságban is csuklyás klántagok lennének? Tarantino rasszizmussal vádolta meg Fordot – nem túl árnyalt kijelentés, különösen annak fényében, hogy Ford az elsők között szerepeltetett afroamerikaiakat a filmjeiben. Howard Hawks filmjeiben például nagyítóval is alig találni afroamerikaiakat. Az igaz, hogy sokan Ford figurái közül két lábon járó sztereotípiák, de komplex karaktereket is szép számmal találunk a filmjeiben. Nem csak fehérekből állt nála a világ. A két világháború között Ford ráadásul többször is elítélte a rasszizmust – nem sokan tették ezt meg akkoriban.
| ||
magyarnarancs.hu: Azért Ford sem volt az a patyolatfehér jellem, már ami az előítéleteket illeti. Egy kis antiszemitizmusért például neki sem kellett a szomszédba mennie…
JMB: Kezdetben szkeptikus voltam ez ügyben, bár többen állították, hogy igaz. Az anyaggyűjtés során azonban szomorúan kellett tapasztalnom, hogy sajnos igaz, amit mondanak. Ford levelezése nem mentes az antiszemita megjegyzésektől. Hollywoodot például mockie-landnek nevezi – a mockie a kor közismert antiszemita kifejezése volt. Ford azonban a forgatásokon sosem mutatta ezt az arcát – igyekezett egyenlően bánni a stábtagokkal. Sokakban megvoltak ezek a tendenciák Amerikában ekkoriban, nemrég például Eleanor Rooseveltről derült ki ugyanez. De ami Ford filmjeit illeti, azokban nyoma sincs semmi ilyesminek.
|
Joseph McBride – filmtörténész Searching for John Ford című monográfiája több mint 800 oldalon keresztül térképezi fel a rendező életét – Scorsese szerint kötelező olvasmány. Hawks on Hawks című interjúkötete hét év interjúinak és beszélgetéseinek gyűjteménye – a tavaly decemberben újra kiadott könyvről François Truffaut lelkendezett: „Nagy boldogság, hogy létezik ez a könyv!” Két fő műve mellett McBride írt életrajzot Frank Capráról és Orson Wellesről. Welles befejezetlen filmjében, a The Other Side of the Windben szerepel is; egy filmkritikust játszik. Spielbergről írt életrajza Spielbergnek is bejött (noha az édesanyját eltiltotta az interjúadástól). McBride legutóbbi könyvében (Into the Nightmare: My Search for the Killers of President John F. Kennedy and Officer J. D. Tippit) a Kennedy-gyilkosságot tárgyalja. |
magyarnarancs.hu: Ford saját felfedezettjével, John Wayne-nel is meglehetősen utálatosan viselkedett, a szavak szintjén mindenképpen.
JMB: Amikor Ford megnézte Hawks híres westernjét, a Vörös folyót, amiben Wayne élete egyik legjobb alakítását nyújtja, ezzel kommentálta a látottakat: „Nem is tudtam, hogy ez a nagydarab anyaszomorító játszani is tud.” Ezt Hawks maga mondta el nekem az egyik beszélgetésünk során. Persze Hawks sok olyasmit mondott, ami hízelgő volt ránézve. Ford hosszan kivárt, míg az első főszereppel megkínálta Wayne-t; ez volt a Hatosfogat című western, ami sztárt csinált a színészből. Claire Trevor, a Hatosfogat női főszereplője mesélte, hogy Ford állandóan egzecíroztatta Wayne-t. Mindenért leszidta, a többiek előtt ordibált vele. Szidta a játékáért, szidta a járásáért, szidta mindenért. Az egyik ilyen kirohanása alkalmával azt kiabálta Wayne-nek: „Úgy jársz, mint egy köcsög!” Pedig Wayne nem tett mást, mint Ford járását utánozta. Gyakoriak voltak az ilyen és ehhez hasonló, nyílt színi megszégyenítések. Ford nem túl bonyolult karaktereket játszatott Wayne-nel; a Vörös folyó kellett hozzá, hogy felismerje Wayne-ben a komplexebb figurákra is alkalmas színészt. A Sárga szalagot viselt című westernben már Ford is nagyban épített Wayne sokoldalúságára. Egyre árnyaltabb karakterek következtek, mígnem Az üldözőkkel mindketten elértek a pályájuk csúcsára.
| ||
magyarnarancs.hu: Ford és Hawks barátok voltak, s egyikük sem tagadta, hogy gyakran loptak egymás filmjeiből. Mennyire volt szoros ez a barátság?
JMB: Kölcsönösen tisztelték egymást, de haverok, azok nem voltak. Nem voltak sem vadásztársak, sem horgásztársak, nem töltötték egymással a hétvégéket. Kollegiális tisztelettel viseltettek egymás iránt; ez adta a barátságuk alapját. Hawks gyakran látogatta Fordot az utolsó időkben, amikor Ford állapota egyre romlott.
magyarnarancs.hu: Hollywood már jóval azelőtt kényszernyugdíjazta őket, hogy ők maguk visszavonultak volna. Számos megvalósítatlan filmtervük maradt; ha hagyják, Hawks készítette volna az első James Bond-filmet…
JMB: Ha sikerül megszereznie a jogokat, valóban ő forgatta volna a legelső Bond-filmet. A Casino Royale-t akarta filmre vinni, Cary Granttel James Bond szerepében. A tévé számára készült már korábban is, valamikor az ötvenes években egy feldolgozás, de Hawks-é lett volna az első mozis James Bond. Nem így lett. Végül Cubbi Broccoli szerezte meg a jogokat – Hawks szerint Broccoli a rendezőasszisztenseként dolgozott.
magyarnarancs.hu: Pályája vége felé Hawks elég rossz véleménnyel volt a fiatalokról; Sam Packinpah westernjét, A vad bandát pocséknak tartotta, az olyan új westernhősöket pedig, mint Clint Eastwoodot és Steve McQueent anyámasszony katonájának nevezte.
| ||
JMB: Hawks szemében, azt hiszem, minden férfi femininnek tűnt fel, aki hosszú hajat viselt. Igaz, McQueennek nem volt hosszú haja. Eastwood egyébként, közelebbről nézve, nem az a szuper macsó, akinek a legtöbben gondolják. Hawks mindenesetre a maga idejében keményebb fickókhoz volt szokva. Hawks említette nekem, hogy Eastwood felkereste, hogy szeretne dolgozni vele. Amikor megemlítettem ezt Eastwoodnak, láttam rajta, hogy kínban van. Nyilvánvaló volt: a sztori kitaláció. Eastwood sosem kereste fel Hawkst munkaügyben, de meghazudtolni sem akarta előttem. Eastwood fénykorában, az elsőben, Hollywood már nem kért Hawks és Ford szolgálataiból, és ha John Wayne nem tart ki mellettük, valószínűleg egyáltalán nem jutnak filmhez. Hawks elég keserű is volt emiatt. Ami A vad bandát illeti, érdekes, hogy Caprától Hawksig szinte valamennyi idős filmrendező, akit volt alkalmam meginterjúvolni, a filmekben elszaporodó erőszakra és szexre panaszkodott. Mint egy mantrát, úgy ismételgették, hogy jaj, mennyi a vér és a meztelenség a mai filmekben.
magyarnarancs.hu: A westernek közül melyik a kedvence?
JMB: Bár Ford a kedvenc filmrendezőm, a kedvenc westernemet nem ő és nem is Hawks rendezte. Számomra a tökéletes western George Stevens filmje, az Idegen a vadnyugaton. Minden benne van, ami egy klasszikus westernhez kell, és még egy lappangó szerelmi háromszög is Jean Arthurral a vágyott nő szerepében. Csodás western és szép allegória: Shane az én szememben mindig is egy angyalnak tűnt, aki lejön az egekből, hogy megmentsen egy családot. Igazi, mitikus western – semmit sem öregedett.
| ||
Fordtól a kedvencem az Apacs erőd, Hawkstól pedig az El Dorardo. Hawkst, ugye, sokan ünneplik a vígjátékai miatt. E tekintetben nem osztom az emberiség nagy részének véleményét: Hawks szerelmes komédiái, legalábbis a nagy részük, szerintem inkább kínosak, mint szórakoztatóak. A Párducbébi nálam a depresszió legkönnyebb előidézője. Hawks kétfajta filmet csinált: vígjátékot és kalandfilmet. A kalandfilmjei – szemben a vígjátékokkal – nagyon viccesek.
