Magyar Narancs: Az ilyen történetek nem mondhatók mindennaposnak a moziban. Milyen volt az első fogadtatás, éles bírálat és dühöngő közerkölcs, vagy sorra nyílnak a hetvenen felüliekre specializálódott swinger klubok?
Andreas Dresen: Zajos és botrányos reakciókról vagy ajtót csapkodó és dühödten kirohanó nézőkről egyelőre nem tudok. Lehet, hogy még lesz ilyen, de idáig megúsztam. Az eddigi tapasztalat az, hogy a nézők inkább meglepetten távoznak, mert a médiában agyonharsogott szexualitás a filmnek csak nagyon parányi része. Sokkal inkább szól arról, hogy ebben a korban is bele lehet szeretni valakibe, hogy újra lehet kezdeni az életet, és hogy nem szabad olyan nagyon biztosnak lennünk semmiben, mert mindig történhet valami, ami új sínre tereli az életünket. Swinger klubokról nem tudok, az viszont tény, hogy több idős ember nézte meg a filmet, mint az megszokott a német filmeknél. A bemutató után három héttel pedig rábukkantam egy cikkre, amiben az egyik szexpartnert kereső internetes portál üzemeltetője nyilatkozott arról, hogy a film bemutatója óta megnőtt az idős regisztrálók száma, a legidősebb bejelentkező pedig 83 éves volt.
MN: Mit tartott mégis izgalmasnak a hetvenen túliak szerelmében?
AD: Fiatalon nekem is nehéz volt elképzelni, hogy a szüleim szexelnek, hogy ezt még a náluk idősebb generáció is teszi, azt meg végképp. Aztán a 90-es évek közepén láttam egy dán barátom dokumentumfilmjét, a címe A nagymama pasijai. Egy 20 perces dokumentumfilm, benne egy 78 éves néni mesél arról, milyen volt szeretkezni különböző pasikkal, kivel volt jó, kivel kevésbé; aktuális nemi életéről és maszturbálásairól is nagy nyíltsággal beszélt. Azóta nem hagyott nyugodni a dolog, főleg saját korlátoltságom a témában. Mi, kevésbé öregek azt hisszük, hogy a szex és a szerelem a korral abbamarad, de az igazság az, hogy nem. Nem félig halottként, élet és halál közt lebegő kripliként akartam megmutatni ezt a generációt, hanem szabad, szenvedélyes lényekként, akik kiélik és megélik vágyaikat, akik az életre és nem a halálra gondolnak, függetlenül attól, mennyi van hátra nekik.
MN: Meg sem fordult a fejében, mit kezd ezzel a publikum?
AD: Ezzel nem törődtem, hiszen nem valami tilalmat akartam megtörni, csak egy történetet elmesélni. Én lepődtem meg legjobban, hogy mindenki tabuk döntögetéséről harsogott. Azért éreznek így az emberek, mert tele a fejük klisékkel, de valójában semmit sem tudnak az idős emberekről.
MN: Nyilván van köze a kilencedik mennyországnak a hetedikhez.
AD: A címet egy John Lennon-dalból kölcsönöztem. Mindig tetszett a cloud nine németre fordítva. Tudtam, hogy egyszer ez lesz az egyik filmem címe, de eddig nem találtam hozzá történetet. A kilencedik mennyország feltételezi, hogy az ember magasabbra száll, mint a hetedikben, de a zuhanás is nagyobb, főleg ebben a korban.
MN: Végig erősen érződik a törekvése, hogy a film nagyon valóságosnak hasson.
AD: A német filmeknek sokszor azt róják fel, joggal, hogy üvölt róluk: autentikus akarok lenni. Ezzel agyoncsapják a filmet. Könyörgöm, a film nem az élet, a mozi egy művi világ, a világ kivonata, ha úgy tetszik! Ám a realizmus más, az több mint a valóság leképezése vagy leképezni akarása, abban benne van az igazság keresése is. Ha a történet igaznak hat, több oka van; archetípusokat mutat be, akik mindenki számára jól ismertek, másrészt, mint most is, a színészek nem szövegkönyvből bemagolt szöveget mondanak fel, hanem improvizálnak. Minden mondat abban a pillanatban született meg a fejükben, amikor kimondták, és azt vettük fel, ezért lett a film "hanghordozása" is sokkal valóságközelibb.
MN: Mindeközben ez egy nőpárti film.
AD: Kétségkívül a főhőssel megyünk. Ez a 90 perc arról szól, hogyan hoz meg Inge egy nehéz döntést. Lehet merni sok-sok évesen olyan szerelmesnek lenni, mint húszévesen, de mások a következmények. Inge egy harmincéves, jól működő házasságot hagy ott, ez nehéz, és nem akartuk a filmben sem megkönnyíteni. A döntés minden fázisát meg akartuk mutatni, és azt akartuk, hogy Inge minden fázisban hihető legyen. Azért is állunk az ő oldalán, mert meg akartuk mutatni, hogyan kezelik a nőket a társadalomban hetvenen túl. Abszolút tolerálva van, ha egy idős vagy idősödő férfi rúg fel mindent egy fiatalabb nőért, egy nőnek ezt nem nézik el. ' csak legyen a család oltalmazója, és eszébe se jusson a saját igényeire gondolni vagy a saját feje után menni. Szándékosan nem egy emancipált nőt állítottunk a történet középpontjába, és nem is olyat, akit a körülmények hajtanak, hanem aki önállóan, önszántából hozza meg döntését.
MN: Harminc év házasság nem érv inkább maradni és védelmezni azt, ami van?
AD: Nem, semmi esetre sem. Ez a házasság egy szeretetteljes kapcsolat, nem hűlt ki, sok mindent éltek át együtt, és még a szex is működik benne. Ez teszi nehézzé a döntést, hogy nem egy kiszáradt kikötőt kell elhagynia, hanem egy egyébként a maga megszokott keretei közt jól bevált kapcsolatot. Ezt nem teszi az ember könnyen kockára.
MN: A vicc arról, hogy a nyolcvanévesek hogyan szeretkeznek, tényleg létezik, vagy a filmben találták ki?
AD: Létezik. Az interneten találtam, miközben anyagot gyűjtöttem a filmhez. Szerintem is szupergáz, de az improvizációban jól működött. A forgatáson Karl és Inge szexjelenete előtt Karl fülébe súgtam. Az volt a feladata, hogy a szeretkezés után lepje meg vele Ingét. Tehát a reakció, amit a filmben látunk, teljesen valódi.
A filmről írott kritikánk a Visszhang rovatban olvasható.
