Ezért a Terápia akarva-akaratlanul is a zsótéri ülős korszakot juttathatja eszünkbe; pont olyan szuggesztívnek kell lennie az esténkénti egy-egy szereplőnek (Máté Gábornak, Péterfy Borinak, Surányi Áronnak, Szamosi Zsófiának, Nagy Zsoltnak, Kurta Nikének) meg persze a szövegnek, történetnek, hogy ne csak ne aludjunk el őket hallgatván, de egyenesen a saját terápiánkat kezdjük el dermedten ülni velük.
A professzionális keretek között megvalósuló – egyre mozgalmasabb – lelkizés Mácsai Pállal még mindig eredeti, és valami új színt is kap a második évadban. Mert ugyan Mácsai figurája a kezdetektől nagyon emberi, most viszont még bajban is van, kiszolgáltatottabb, mint eddig bármikor, és míg a pénteki ülés, amelynek főszereplője Csákányi Eszternél ő maga, eddig csak kötelező körnek tűnt, ezúttal valódi szükséglet.
A pszichológus kanapéján meg-megpihenő szereplők újra – a második évadban is – sokfélék, s nagyon igyekeznek klisékerülők is lenni, az Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Nagypál Orsolya rendezte epizódok ezúttal is katarzistól katarzisig kalauzolnak, de van bennük némi késleltetés, direkt rezignáltság, amit jó ideig nem oldanak fel. Na és megmarad a kérdés, hogy kicsoda valójában az a szereplő, aki csak hallgat? Szombaton a pszichológusok nem dolgoznak? Ha az őrzőket is őrzik, ki őrzi a titokzatos Csákányit?
Az HBO műsora
