Akár Godot-ra is várhatnának. Nincs cselekmény, se fordulatok, se high-tech akciórengeteg. Van egy 1988-ban tűzvész sújtotta erdőség: pusztulás, romjaiból újraéledni próbáló táj és emberek. Alvin (Paul Rudd) és Lance (Emile Hirsh) sárga csíkokat fest az útra. Lehetne játszani a metaforizációval, amit az út kijelölése és a filozofikus drámaiság magában rejt, de ez talán túl didaktikus volna. Marad a két tökéletesen ellentmondó személyiség: Alvin, aki élvezi a magányt, a civilizáció távoliságát; aki bölcs, nyugalmasan merengő emberként próbálja meggyőzni társát saját értékeiről. Lance persze megrekedt kamasz, aki vadul üvöltetné a kazettás magnót, inna, bulizna és nőket döntene meg, helyette viszont itt kell remetefilozofálgatnia a nővére pasijával. Nincs mit tenni, mint szépen, észrevétlenül e jellegtelenség közepette egyszer csak észrevenni, hogy a két szemlélet csendesen, egymást továbbvivő módon közeledik. Pedig nem történt semmi különös, csak az élet - és a táj. Hosszú és nyugodt snittek a hamutól eldurvult erdőségben, leégett házak romjai. Talán a film legkiemelkedőbb pontja az, amikor a végül misztikussá emelt idős hölgy saját életének hamuvá égett romjai közt kutat. Szinte dokumentumfilmi jelenet, olyan érzésünk van, mintha végiguntuk volna az egész filmet. De mégis nyomot hagy.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
