Film

300: A birodalom hajnala

Film

Minden belassításokkal, valószínűtlen CGI-színorgiával és babaolajozott izmokkal terhelt, antik görögökről szóló filmek atyja, a 300 nem akart többnek látszani annál, ami: kétórányi heroikus, férfias, (akkor még) egyedi látványvilágú vérorgiánál.

A folytatás készítői viszont beleestek abba a hibába, hogy többet láttak e soványka alapanyagba: aktuálpolitikai áthallásokat, a mai amerikai eszményekkel párhuzamba állítható törekvéseket. A film idealizálja az athéni demokráciát mint a társadalmi fejlődés végső fázisát, ráadásul valami lidércesen nacionalista hevületet tulajdonít az egységes Görögországért (!) harcoló katonáknak, ami önmagában is kapitális baromság. Jönnek a röhejes perzsa öngyilkos merénylők, akik kőolajjal (!) ölnek, így a vidám orientalizmus jegyében a perzsák (arabok) a terrorizmus, elvakult vallásosság, zsarnokság, züllött szexualitás megtestesítői a szabadságot, demokráciát és hazaszeretetet képviselő görögökkel (amerikaiak) szemben.

Az aggályos ideológiai üzenet mellett a filmnek számos technikai hibája is van. Egyrészt a mostani kevésbé zárt, több szálon futó cselekményt már nem bírja el a végletekig hajtott (és időközben kiüresedett) formalizmus és attrakciókra épülő szerkezet. A mélyebbnek szánt, politikai motivációkat fejtegető részek pedig egyszerűen kilógnak a látványos vérengzésből. A kevés pozitívum közé lehet viszont sorolni a két jól kiválasztott főszereplőt: Eva Green dögös femme fatale, Sullivan Stapleton is jó arc, Butler méltó utóda.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.