Film

A hazai mozikban is látható a Before-trilógia harmadik része, a Mielőtt éjfélt üt az óra - Berlinben találkoztunk az alkotójával.

Artmozik digitalizációját segítő pályázatot hirdetett augusztus 12-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely minden valószínűség szerint – a legtöbb helyen természetesen kormánypárti – az önkormányzatok által fenntartott moziknak kedvez.

Véget ért a 19. Szarajevói Filmfesztivál. Gyorsmérleg.

A Drive-ért Cannes-ban mennybe menesztették, következő filmjéért ugyanitt kifütyülték. A Csak Isten bocsáthat meg most megy a pesti mozikban - a dán rendezővel telefonon diskuráltunk.

Amikor Sztupa és Troché megálltak szemben a gyerekekkel, meghűlt a vér az ereikben. A gyerekek rengetegen voltak, álltak dermedten a lejtős, gyilkosan meredek utca tetején, nem túlságosan rendezett sorokban, ároktól árokig, de még a kétoldali árkokban is néhányan, elfoglalva az utca teljes szélességét.

Némi táncszerűség, némi pia, aztán a tárgyra térni gyorsan: lerángatott ruhák, különösebb öröm nélkül, az intimitás teljes mellőzésével kivitelezett közösülés.

Nem kell sokáig feszengeni, hogy itt a M.I.B. (Men in Black) garázdaságból elkövetett lenyúlása folyik, csak addig, míg ki nem derül, mennyire nem megy sem a lazaság, sem a viccelődés a R.I.P.D. (Rest in Peace Department) című képregényfilmnek.

Van a bűnfilmeknek ez a furcsán elégikus, némi fekete humorral fűszerezett, amerikai rokonaitól merőben eltérő hangvételű angol változata. Alapvetően az atmoszférateremtés, és nem a cselekmény kerül itt a középpontba, hosszan pepecselnek a szereplők jellemének megrajzolásával és a fordulatok sem mindig a hollywoodi sztenderdek szerint alakulnak.

Az öreg halász, a tenger és egy illegális kínai bevándorló történetét dolgozta fel a dokumentumfilmekhez szokott rendező A lány és a költő című filmjében. Az olasz rendezővel az Olaszországban élő emigránsokról, az olaszokban élő előítéletekről és saját politikai preferenciáiról is szót váltottunk telefoninterjúnk alkalmával.

Az ELTE Filmtudomány Tanszékének vezetője 2011 augusztusa óta tagja a Magyar Nemzeti Filmalap ötfős bizottságának, amely a mozikba szánt, egész estés filmekre beadott pályázatok sorsáról dönt. A filmalap preferenciáiról, Andy Vajnáról, az utolsó vágás jogáról és a magyar film pozíciójáról kérdeztük.

Amikor Sztupa és Troché a Lánchíd korlátjának dőlve bámulták a Dunát, pont középen találkoztak. Sztupa Buda felől jött, Troché szemből. Az utolsó két lámpaoszlop között huszonkét lépés, tizenegy-tizenegy; nyár volt, a rengeteg turistától sajnos nem lehetett pisztolypárbajosat játszani, mégis egyszerre értek a helyszínre, s rövid üdvözlések után már neki is dőltek a korlátnak a Margit-sziget felőli oldalon. Innen már ment minden, mint a karikacsapás, nézték a vizet. Nézték, egyre csak nézték.

Az általános vélekedés szerint Guillermo del Toro mexikói filmrendező, a horror/sci-fi határvidék pionírja, a rajongók örök patrónusa és Az őrület hegyei című klasszikus rémtörténet megfilmesítésének első számú lobbistája felette áll a műfaji nagyátlagnak, az éjjellátóval is csak a kasszát látó, lusta és fantáziátlan hollywoodi iparosok tömegének.

Van itt minden, sőt még annál is több: válás spanyol módra, féltékenységből elkövetett padon ülés, késői megbánás, eltékozolt élet, elhidegülés és visszatalálás, megzavart kutyasétáltatás, női és férfititkok felfedése, megérdemelt munkahelyi megszégyenítés - és mindezek szépen epizódokba szedve, s minden epizódban legalább egy nemzetközileg is ismert spanyol ajkú férfisztár.