A Tűzgyűrű című új Del Toro-opus - a Középföldéről meglógott, mert az alkotói függetlenséget mindennél többre tartó rendező első Hobbit utáni munkája - épp csak egy kicsit árnyalja ezt a vélekedést. Annyiban csak, hogy Guillermo del Toro, a rajongók örök patrónusa most megmutatta, hogy tud ő éppolyan gagyit, mint amit a nála alacsonyabb rendűnek tartott és rajongói körökben lenézett iparosok, mint a Bayek és Bay alattiak. A helyzet már csak azért is súlyos és jogorvoslatért kiált, mert kiéhezve vártuk, hogy valaki végre megadja a kellő tiszteletet az óriásrobotok kontra óriásszörnyek típusú filmeknek (hívják őket Godzillának vagy Kaijunak, Mechagodzillának vagy Jaegernek), és Del Toróból még ki is néztük, hogy majd ő elhozza a kiéhezett tömegeknek a műfaji megváltást. Erre mit hozott el: a kartonpapírnál is vékonyabb, rokonszenv dolgában is komoly deficittel küzdő (talán mert olyan önérzetesen bután néző és folyton blődségeket beszélő) figurákat, akik a másodpercekre lévő apokalipszis küszöbén is találnak időt arra, hogy mélyen a másik szemébe nézve olyan falvédőszövegekkel jöjjenek, amik kisebb vészek esetén is röhejesnek hangoznának. Egyébként a robot-szörnycsaták rendben vannak.
Az InterCom bemutatója
