Magyar Narancs: Ha a jó ízlés a kreativitás ellensége, mint nyilatkozott, akkor a Csak Isten bocsáthat meg maga lenne a rossz ízlés diadala?
Nicolas Winding Refn: A jó ízlés alatt az olyan filmeket értettem, amelyek mindenkinek meg akarnak felelni. Az én filmem nem ilyen.
MN: Mondana egy konkrét példát az ön által lenézett jó ízlésű filmre?
NWR: Jobbat tesz az interjúnak, ha bizonyos dolgok homályban maradnak.
MN: A legtöbb, korosztályába tartozó filmrendező kijárta a Dán Filmakadémiát; ön nem. Ott is a jó ízlés az irányadó?
NWR: Sokkal prózaibb oka volt. Minek iskolába járni, amikor filmet is lehet készíteni, és nekem megadatott, hogy viszonylag korán elkészíthessem az első filmemet. A Pusher minden iskolánál jobb volt, még a híres dánnál is. Szerencsém volt, nem kellett a tanulással időt vesztegetnem.
| ||
MN: Nem nézték ki a diplomások, mondván, mit keres közöttük ez a tanulatlan alak?
NWR: Az élet túl rövid, hogy azon töprengjek, mi a státuszom a filmesek közt.
MN: Felteszem, a filmkészítéssel töltött időt nem tekinti elfecséreltnek.
NWR: Nem, mert a filmjeimen keresztül a fétiseimnek élhetek. Azzal foglalkozhatok, ami felizgat, félelmet okoz, nyugtalanít.
MN: A Csak Isten bocsáthat meg esetében mi indította be a fantáziáját?
NWR: Egy ökölbe szorított kezet láttam magam előtt. Az ököl a bunyós filmek legalapvetőbb testrésze. Egyszersmind farokpótlék is. A szex és az erőszak találkozása - hát nem gyönyörű? Az ökölbe szorított kéz a szex és a férfias erőszak szimbóluma, míg a nyitott tenyér az alárendeltségé. Erről akartam filmet csinálni: hogy miként alakul át a szex és erőszak alárendeltséggé. Ez Ryan Gosling figurájának a keresztje. Ez meg az anyja, akitől nem tud szabadulni.
MN: A Csak isten bocsáthat meg elég szűkszavú film, de Kristin Scott Thomas szájából csak úgy ömlenek a verbális kegyetlenségek. Ritka az olyan anya, még filmes viszonylatban is, aki a fiai péniszméreteinek összehasonlításával alázza meg legkisebb gyermekét.
NWR: Olyan, mint valami kártékony rovar, aki felfalja a gyermekeit. Jó móka volt Kristin Scott Thomasszal kidolgozni ezt a gyerekfaló szörnyanyát.
MN: Nagy divatja van a skandináv krimiknek, még Scorsese is eljátszott a gondolattal, hogy filmre vigye Nesbs Hóemberét. Önt nem kapta el a hév?
NWR: A Pusher-trilógia volt az én hozzájárulásom ehhez a műfajhoz. Ezek a filmek másról sem szóltak, mint a realitás hajszolásáról. Hajszolod, hajszolod, s a végén rájössz, hogy ez egy eleve vesztes csata. Amikor rájöttem erre, fogtam magam, és a másik véglet felé mozdultam el. A Bronson, a Valhalla Rising, a Drive és most a Csak Isten bocsáthat meg már egy másik, egy elemelt valóságról szól. Más most nem érdekel.
MN: Mads Mikkelsen, a Pusher-trilógia második részének főszereplője mondta, hogy a sorozat nyitánya olyannyira megihlette Lars von Triert, hogy hazament, és menten meghirdette a Dogma-mozgalmat. Az önök közti odamondogatós-rivalizálós viszonyban ez komoly jó pontot jelenthetett önnek.
NWR: Minden tiszteletem Larsé, olyan kreatív energiákkal van megáldva, mint csak kevesen. Apám gyakran dolgozik vele. ' vágja a filmjeit.
MN: Semmi ellenérzés?
NWR: Ha valamelyik filmje túl jól sikerül, az azért rosszulesik.
MN: Pontosítana?
NWR: Emlékezzen, mit mondtam az elején! Jobb, ha bizonyos dolgok homályban maradnak.
MN: Egy dolgot viszont tisztáznia kell: azt mondta egyszer, hogy Fritz Lang lányával él. Ez szép és filmtörténetileg nagyszerű dolog, de Fritz Langnak nem volt lánya.
NWR: A feleségem anyjának viszonya volt Fritz Langgal. Nem sokkal Lang halála előtt. Hát így. Nemrég el is vettem Fritz Lang lányát. Szerintem ez elég menő.
MN: Az is nyilván az lesz, ha megcsinálja a Barbarella beígért remake-jét...
NWR: A Logan futása is tervben volt, de arról letettem, a Barbarellát viszont megcsinálom. Akárki is játssza, tűsarkúba öltöztetem. Nem a Roger Vadim-féle filmet csinálom újra, az eredeti képregényt filmesítem meg.
MN: Nemrég majdnem sikerült Harrison Fordot megnyernie egy thrillerhez. Végül miért nem állt kötélnek?
NWR: Mert nem akart a végén meghalni. Egy fokozatosan megvakuló ügynököt játszott volna. Mindannyian nagyon lelkesek voltunk, mígnem Ford azzal jött, hogy mi lenne, ha mégsem halna meg a film végén. Képzeljen el egy olyan filmet, ami másról sem szól, mint a halálról, és a főszereplő mégsem hal meg.
MN: Nem volt rá mód, hogy életben tartsa Fordot?
NWR: Nem, mert akkor szar filmet csináltam volna. Az élet túl rövid az olyan filmekhez, amikben Harrison Ford nem akar meghalni.
MN: Mostanában milyen filmek fértek bele az életébe?
NWR: Paul Schrader filmje, a The Canyons remek volt. Jó kis melodráma, háttérben Los Angelesszel. Imádom a melodrámát. Annyira bírom, hogy tegnap elmentem, és megvásároltam bakeliten a Látszatélet című Douglas Sirk-film zenéjét. Bolondulok azért a filmért. Nem lenne rossz valami hasonlót csinálni. A melodráma megosztó műfaj, de hát minden műfaj az, ami, ha elnagyoltan is, de az életről szól.
MN: És mit vár még az élettől?
NWR: A Breaking Bad befejező részét.
