Film

Amikor már a szekrényekben serénykedő szörnyetegek is pont úgy viselkednek, mint az obskúrus tévécsatornák matinésávjába száműzött kampuszfilmek egymás seggét törölközővel csapdosó személyzete, akkor a dicsőség Napja végleg bebucskázott a horizont alá - már a Pixar Stúdió számára, amely persze nem most, hanem még a Verdák 2-vel kéredzkedett fel a szégyenszánkóra, melynek alásiklását tavaly Merida, a bátor sem tudta megfékezni, pedig nagyon igyekezett.

Amikor Sztupa és Troché egyszerre döntötték meg a Kessler nővéreket és a Tanácsköztársaságot, májropogós volt ebédre, párolt rizzsel, bár akadtak olyan elvetemültek, akik szalmakrumplival kérték, mondjuk annál tényleg nincsen lejjebb, már kulináris értelemben.

Ki ne emlékezne a hetvenes évek hollywoodi filmművészetének klasszikus alakjára, a nyitott tetős, tűzpiros Cadillackel furikázó vietnami veteránra, a hanoi hadifogolytáborban minden létező kínzást elviselő, hazatérvén is harcban álló katonára, a valamennyi ismert Vietnam-szindrómával terhelt, s mindet a napszemüvege mögé rejtő, rezzenéstelen arcú amerikaira, az élesre reszelt kampókezével puskája csövét fűrészelő bosszúállóra, Charles Rane őrnagyra? Ugye, hogy senki sem!

A világ számos nagyvárosában, több mint 170 helyszínen, sőt mi több, az Antarktisz kivételével az összes kontinensen - nálunk a Ha érteni akarod a világot nevű szervezet jóvoltából - egyszerre mutatták be Emma Davie és Morag McKinnon dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő 34 éves férfi, Neil Platt utolsó hónapjait mutatja be.

Magas művészet vagy nettó pornográfia, ez a nagy kérdés a nemrég bemutatott Q - Érzékek birodalma című film kapcsán. Déborah Révy, a film főszereplője Budapesten járt, hogy tisztázza a tisztázandókat.

A két testvérpárt is a soraiban tudó The National a türelmesen építkező zenekarok iskolapéldája. Első három lemezük szinte egyáltalán nem fogyott, a negyedikből már elment egy kicsi, a három évvel ezelőtti High Violet pedig egyszer csak az elitbe repítette őket. Ami nem is csoda, hiszen az lett az eddigi legjobb lemezük olyan megunhatatlan dalokkal, mint az Anyone's Ghost vagy a Bloodbuzz Ohio.

Hogy mi a gugliság? Hát, amikor a szakértelem megkérdőjelezhetetlen, mégis emberközeli; amikor a kreativitás nem korlátozódik a számítógépes eszközhasználatra, ill. -fejlesztésre, de megmutatkozik a csapatépítés, a közösségi egymásra találás terén is; a nagyvonalú gondolat, amely a küzdelmet fel sosem adó kisember színes álmait váltja valóra; a kommunikáció jól bevált régi és csodás lehetőségeket rejtő új módjainak egysége... A film állítása szerint.

A szicíliai Ciraulo család szegénységben, de a klasszikus olasz családmodell adta viszonylagos boldogságban él egy lepusztult lakótelepen. Gondoskodó, de frusztrált pater familias, elhasznált, de szerető anya, nagyszülők és két gyermek.

Előbb volt a felsőbb társadalmi osztályból származó, kényes, ám az igaz szerelemért mindenre kész leányzó és a bárdolatlan, ám érző szívű ifjú bandavezér be végül mégsem teljesedő románca.

A zabpehelyre rá nem harapó Ryan Gosling nem az egyetlen príma baromság a Vine-on. Összeállításunkban 6 darab értelmetlen, de remek 6 másodperces videocsemegét gyűjtöttünk össze.

Mosom kezeimet. Én szóltam John Cusacknek, hogy kérjen árfolyamrögzítést, de ő lerázott azzal, hogy jött egy remek ajánlata, valami nemzetközi koprodukciós cucc, egy helyszín - fillérekért megkapták a RAF egy rég bezárt légibázisát a britektől -, néhány szereplő, pár nap alatt lezavarják, és mire kezdődik az autósmozi-szezon, lehet is vetíteni.

Morgunk állandóan, és a jellemkidolgozottságot hiányoljuk, meg jövünk a papírmasé figurákkal, és emlegetjük a forgatókönyvírók családfáját, és sopánkodunk még ezer másik dolgon, amit filmkészítés gyanánt Hollywood szokott elkövetni.

2161 000 dollár - ennyiért kelt el nemrégiben az a Nicolas Cage tulajdonában lévő 1938-as képregény (az Action Comics első száma), melyben Superman, ahogy ma is ismerjük, először töltötte meg a képkockákat.

Amikor Sztupa és Troché a mókust kergették, elég ótvar idő volt, esett például. Nem nagyon, apró, gonosz cseppekben, de kitartóan, és volt valami szél is. A grafitszürke mókus egy darabig farkasszemet nézett velük, ült egy pingpongasztalon a parkban és nézett. Mit nézel, mókusfejű? - kérdezte inkább érdeklődve, mint felindultan Sztupa, de a szőrös csákesz nem reagált. Ült, csepegett a füle pamatjáról az esővíz, de amúgy a szeme sem rebbent.