Marha nagy barna szeme volt neki. Ám a következő pillanatban hirtelen a feje tetejére állt a világ, a mozdulatlanság összetörött, mint egy ideges karmester, aki egy árnyalattal hamarabb int be, mint a kajakos, aki épp a dudaszó előtt csap bele a lecsóba. Ugrott Troché, ugrott Sztupa, s a mókus sem tétovázott, föl a nyilvános WC tetejére, onnan az akácra, tovább az egyik gesztenyefára, aztán a másikra. Nem volt lassított felvétel, minden mozdulat a hangsebességet súrolta, Troché a nyomába vetette magát, Sztupa próbált elébe vágni, rohant a fák alatt, mint az őrült. A mókus komolyan vette üldözőit, nem trükközött, nem próbálta szívatni, heccelni őket, inalt, ahogy csak bírt. A járókelők megálltak, s bámulták, ahogy halad fáról fára. De még jobban elcsodálkoztak, amikor meglátták Trochét, aki szó szerint majomügyességgel üldözte; egy természetfilm és egy kínai kardozós történelmi kalandfilm különös kevercse pergett a szemük előtt; amiben alig is lehetett eldönteni, hogy Troché tulajdonképpen majom vagy szamuráj. A karja kétségkívül megnőtt, s a legvékonyabb ágak is megbírták - csak a levelek hullottak tömegesen a nyomában. A mókus nagy zörgéssel tört utat az ágak között, Troché mintha csak puha léptekkel futott volna a lombok tetején. A fák alatt mérgezett egérként futkosó s a szemét folyamatosan a fák koronájára szegező Sztupa úgy érezte, hogy elállt az eső, pedig éppenséggel ráerősített. Csak fáradjon ki, fáradjon ki végre, mondogatta az akácok csúcsának, de látszott rajta, hogy nem különösebben hiszi. Mi azt sem tudtuk, kire gondol, Trochéra vagy a mókusra. Meg esett is, úgyhogy eljöttünk tévézni.
Pénteken (21-én) már az ebédet a készülék elé rendeljük (hogyhogy milyen pizzát, csak a margherita a pizza). Tehát háromnegyed kettőtől a Film+-on Spartacus. Ja, az igazi, a Kubrick-féle. A hétkor kezdődő Részleges karatemester után még vagy három-négy ilyen "szétkaratizálom az arcodat, nagyúr" zsánerű marhaságot tol a Film Mánia, a gyerek Tarantino nyilván behalna az összestől.
Szombaton a nagyfatert ráteszem a Dunára, s csak az ajtó alatt tolom be neki óránként a chipset-snapszot. Déli egykor a Hindenburg (katasztrófafilm, mi lenne, a 70-es évekből), öt előtt vízre teszik öngyermeküket, A dunai hajóst. De ez mind semmi, háromnegyed hétkor Latinovits rámozdul Ruttkai Évára, és ezt úgy csinálja, hogy a Trabantjával porig aláz egy Opel Kapitányt vagy Rekordot: sok ostobaságot próbáltak beadni a komcsiban, de az Alfa Rómeó és Júlia kétségkívül a legnagyobbak közül való. Bernard (a hülye Bertrand papája, a nagy jellemszínész) Blier is megmutatja magát negyed tíztől A balek bosszújában (valamikor a hatvanas évek elején). Ezt a nehéz menüt tíztől még leöblíthetjük az I'm not there - Bob Dylan életei című kellemes baromsággal, amiben szakasznyi játssza az autósmagnók és ifjúsági táborok Rinaldóját.
Szerdán éjszaka az HBO-n lesz valami A Rolling Stones történetéről, s rögtön utána John Lennon korai éveiről. Szóval adunk a tánczenének piszokul a héten.
Vasárnap némi klasszikusok, Üvöltő szelek (tv2, éjjel), Psyché és Nárcisz (Duna, este), Sötét lovag (Film+, fényes délután). A Coenék este tízes Félszeműjét a Film+-on nem sorolnám ide, de az éjfél előtti Elemi ösztön láttán elönt a nemzeti büszkeség a Coolon, egy magyar, sőt kettő adta a világnak Sharon Stone majdnem tisztán látszó vagináját - szerencsére már mind nekünk adják a nevezettek, amit csak tudnak.
Kedden valahol Bovaryné.
Csütörtökön máshol Szívzűr - meglesznek nélkülük, hisz nyáron még nagyobb szamárság tévézni, mint télen.
