A Szörny egyetemtől (a Szörny Rt. előzményfilmjétől) viszont távol áll az igyekezet - s ez a stúdiótól meglepő módon még a képépítési furfangokra is igaz (bár azt a verziót sem zárnánk ki egészen, hogy a mi szemünk szokta meg az évek során teljesen a tutit: tizenkét éve még elájultunk egy élethűre animált szőrdús szörnykartól, ma meg már az oceanográfusokat megtévesztő tengerábrázolásokra is csak a vállunkat vonogatjuk). Ugyanakkor talán pont ebben, vagyis az önfeledt tétnélküliségben találhatták volna meg Pixarék a kulcsot a nemes nyári szórakoztatáshoz. Sajnos azonban a Szörny egyetem felettébb fukar kézzel adagolja a fergeteges gegeket, így kénytelenek vagyunk a történetre figyelni, melynek laposságánál csak a közhelyessége lesújtóbb: a rokonszenves lúzerek csapata sorompóba áll a tanintézmény vezérbikáival, hogy számos megaláztatást követően - a földgömbnyi szív és a vasakarat segítségével - mosolyra húzzák végül irgalmatlan szörnyszájukat. Mindeközben annak a ténye, hogy mégiscsak egy merőben különleges kampuszon terelgetjük az ólomlábú perceket, bámulatos határozottsággal alakul szóra sem érdemes csekélységgé - az itt látottakhoz képest a Roxfort Varázslóiskola középszerű közegábrázolása szociográfiai mélyfúrásnak tetszik a Harry Potter-filmekben.
Túl azon, hogy jó ideig ők voltak a rajzfilm-programozás Mozartjai, a Pixar-műhely mérnökeit a könnyen kiszámítható sztorikra simított, jelentéses extrarétegek miatt lehetett igazán nagyra becsülni, és ez a hagyomány végeredményben nem szakad meg ezúttal sem. Hisz míg a Szörny Rt. a gyermeki fantázia diadalát zengte, addig a Szörny egyetem a kiégett alkotók kilátástalanságáról regél - megerősítvén közben a régi tudást, miszerint unalomról unalmasan dalolni bármikor lehet ugyan, de vígjátékban például sohasem érdemes.
A Fórum Hungary bemutatója
