Film

Szemfényvesztők

  • - kg -
  • 2013. július 20.

Film

Morgunk állandóan, és a jellemkidolgozottságot hiányoljuk, meg jövünk a papírmasé figurákkal, és emlegetjük a forgatókönyvírók családfáját, és sopánkodunk még ezer másik dolgon, amit filmkészítés gyanánt Hollywood szokott elkövetni.

Ám ennek vége, mert itt a Szemfényvesztők, egy mindenkit átverő illuzionista szupergrupp energikusan előadott története, melynek csak ártana, ha a papírmasé figurák egy kicsit is kidolgozottabbak lennének, és kifejezetten rosszat tenne, ha a történet bármely pontján felmerülne a komolyan vehetőség lehetősége. Téved, aki iróniára gyanakszik; a Szemfényvesztők valóban nem más, mint egy flottul előadott bűvészmutatvány, melynek során a cilinderből középhíres hollywoodi nyulak, a színészettel mint szakmával meghitt viszonyt ápoló arcok ugranak elő. Színészkedni senki sem akar, elég ide annak megnyugtató tudata is, hogy egyébként, ha a helyzet megkívánná, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Mark Ruffalo (nem is beszélve Michael Caine-ről és Morgan Freemanről) akár érzéseket is ki tudnának fejezni. A helyzet ilyet most nem kíván meg, bőven elég, hogy mindenki a legnépszerűbb arcát mutatja (Woody a paraszt, Jesse a geek, Mark az everyman), és ezt az arcot hosszan kitartva ruganyosan végigmozogja a bűvészthrillert, melyben minden az, aminek látszik; nagy és szórakoztató marhaságnak. Olyannak tehát, amilyennek egy ilyen filmnek - Las Vegasból párizsi bankot rabolunk vagy mégsem - lennie kell. Rendezte Louis Leterrier - most jegyezzük meg ezt a nevet, mert lehet, hogy máskor nem érdemes.

A ProVideo bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.