De a kislányt megöli egy maffialeszámolás eltévedt golyója. Az járja a környéken, hogy az áldozatok családjának ilyenkor busás kártérítés jár, ami keserves várakozás után végre megérkezik, s a családfő egy Mercedest vesz belőle...
Ahhoz, hogy a filmet élvezni tudjuk, túl kell tenni magunkat a karikírozásig fokozott színészi játékon (mely az összes olasz sztereotípiát felvonultatja), a néhol stilizált, teátrális nagyjeleneteken, melyek szöges ellentétben állnak a film nagy részét uraló realista tónussal. A család elnagyolt figurái aprólékosan megrajzolt miliőbe szorulnak, amiért egyikőjükkel sem tudunk igazán azonosulni. A komikus(nak szánt) jeleneteket hirtelen felváltó tragikus fordulatokkal pedig a rendező Fellini, Tornatore és az olasz operák fogásai mellett a neorealizmus éles hangnemváltásait is igyekszik megidézni, kimondottan invenciózus operatőri munka mellett, s ezúttal a narrátor felléptetése is indokoltnak hat. Daniele Cipri miliőfestésben is kiváló: szinte érezzük az életet rejtetten átszövő maffia szálait vagy a 70-es évek délolasz nyomorát. A film végi csavar pedig tényleg megéri az eleinte elvesztegetettnek hitt 90 percet. Mégis, az Arany Oroszlánra jelölt bizarr (és néhol kifejezetten idegesítő) családi drámához kell egy adag türelem.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
