DVD

Trisztán és Izolda

  • - csk -
  • 2016. december 10.

Film

A Wagner-operaértelmezést a II. világháború utáni évtizedekben a Wieland Wagner rendezései által fémjelzett periódus juttatta el a megvilágosodás állapotába, tudatosítva, hogy e művek színpadra állításakor a realisztikus kor- és környezetábrázolás a drámai lényeg érvényesülése ellen hat. Wagner a maga korában radikálisan modern szerző volt, s az effajta alkotók művészetének alapvonása, hogy modernségük „nem múlik el”: a jó Wagner-előadások ma is képesek arra, hogy megéreztessenek valamit az újat mondásnak abból az erejéből, amely A Nibelung-tetralógiát vagy a Trisztánt annak idején jellemezte. Régóta világos, hogy a valósághű vagy éppen historizáló szcenikai megoldásokat ez a jelképekkel terhes művészet ledobja magáról: kivétel csak A nürnbergi mesterdalnokok, amely a realista színház keretei között is képes érvényesen szólni hozzánk.

Wagner dédunokája, Katharina Wagner a Bayreuthi Ünnepi Játékokon rendezte meg tavaly a 19. század kulcsművét, az „ősmodern” Trisztán és Izoldát. Akik tevékenységét a Regietheater irányzatába sorolható kezdet alapján tartották számon (lásd a budapesti Lohengrint), most meglepődnek az analitikus értelmezés láttán. A koncepció nem aktualizál, nem ironizál, s nem is értelmez át; a lélektani dráma alkalmas terét találja meg az I. felvonás időtlenül geometrikus lépcsőrendszerének „függőleges labirintusában”. Vállalja a gondolatok elvontságát, a legtöbbet az énekesekre és a zenére bízva. A címszereplő páros, a Budapesti Wagner-napokon is otthonos Stephen Gould és Evelyn Herlitzius: ma a legjobbak. Tökéletes vokalitás, komplex lélekábrázolás, a feszültség izzása, expresszivitás, súly és erő a gesztusokban. Christian Thielemann, korunk vezető Wagner-dirigense hatalmas felhajtóerejű előadást vezényel, sötét színekkel és rendkívül sűrű tónussal. A rendezés néhány erőltetett mozzanata ellenére a bayreuthi Trisztán színpadi és zenei értelemben egyaránt érvényes produkció.

Deutsche Grammophon, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.