chili&vanília

A celebcitrom visszatér

Gasztro

Áttörés a téli citromfronton: első alkalommal az idén fordult elő, hogy szupermarketben és piaci zöldségesnél is külön jelölést kapott a Meyer-citrom! Tudják, ez az a narancsnak tűnő, érdekes citrom, amelyik teljesen egyértelműen megkülönböztethető a sima citromtól, és amelyiknek ilyenkor van szezonja. Miről lehet megismerni? Formája általában kissé gömbölyűbb, a héja vékonyabb és simább, amikor érett, akkor a színe narancssárgába hajlik. A legárulkodóbb azonban az illata: karakteres, édeskés, mandarinos, fűszeres. Néha határozottan kakukkfüves jellegű. Az íze sokkal édesebb, lágyabb, és igen lédús, gyakran sok a magja. A Meyer-citromot a nemzetközi gasztronómia igen nagyra becsüli, várja a szezonját, és isteníti. A kifacsart levét kis adagokban, mélyhűtő tasakban nagyszerűen le lehet fagyasztani ínségesebb időkre. Salátaöntetekben, mártásokban érvényesül leginkább a különleges zamata. Az alábbi süteményhez azonban inkább kezeletlen biocitromot ajánlok, mivel a héját is használjuk, de a masszába kerülő citromlevet Meyer-citrom levével váltom ki.

Karamellizált citromos tortácska

Hozzávalók (12 darab)

 

10+10 dkg cukor

4 (2+2) kisebb méretű biocitrom

2 egész tojás

15 dkg vaj olvasztva

1 teáskanál só

15 dkg liszt

1 evőkanál sütőpor

 

A sütőt előmelegítjük 180 fokra (alul/felül sütési üzemmód). Előkészítünk egy 12 mélyedéses muffintepsit: ujjunkkal cseppnyi olajjal kenjük ki, így könnyebben beletapad a sütőpapír. 12, a mélyedésnél nagyobb sütőpapírt vágunk ki, vízzel kissé benedvesítjük, összegyűrjük (így könnyebb beleilleszteni is a kerek formába, és szebben le lehet majd húzni a süteményről). Kibéleljük vele a mélyedéseket. Serpenyőben (kevergetés nélkül!) borostyánszínűre karamellizáljuk az egyik 10 dkg cukrot. Elosztjuk a papírral kibélelt mélyedések aljába. Nem baj, ha nem tölti ki, és nem baj, ha nem egyenletes, a citromlével összesülve kiegyenlítődik majd. Két citromot héjasul felkarikázunk, és mindegyik formába egy szeletet helyezünk a karamellára. Kisebb szeletből tehetünk kettőt is, átfedhetik egymást, ez is elrendeződik majd a sülés végére. A tésztamasszához egy keverőtálban elektromos géppel habosra keverjük a két egész tojást a 10 dkg cukorral, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, 2 citrom levét és reszelt héját, a sót, a lisztet és a sütőport. A masszát a formákba, a citromra öntjük, nem kell teljesen megtölteni, mivel a sütés során még nőni fog. 25-30 percig sütjük. Ha nagyon elkezd pirulni a teteje, befedjük alufóliával vagy sütőpapírral. Tűpróbáig sütjük, akkor jó, ha szárazon jön ki a közepéből a hurkapálca vagy hústű. Legalább 20 percig hagyjuk állni, langyosra hűtjük, és hagyjuk, hogy összeálljon a karamellás-citromos réteg. A süteményeket kivesszük a papírral együtt, megfordítjuk, és óvatosan lehúzzuk róluk a papírt. A citromos felével felfelé kínáljuk. Kikeverhetünk mellé mascarponét kevés őrölt kardamommal vagy vaníliával.

Mautner Zsófi rovata. Blogját lásd: www.chiliesvanilia.hu

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.