étel, hordó

Balettcipő

  • ételhordó
  • 2012. április 9.

Gasztro

Kíváncsian várjuk, hogy a huszadik század végén legendásnak mondott helyek közül melyikre tekint ugyanolyan áhítattal az utókor, mint a száz évvel korábbiakra. De vajon a maga idején legendának tartotta-e őket bárki?

Legfeljebb menő helyeknek számítottak, ellentétben az 1980-as, 1990-es évek fordulójának bohémtanyáival, melyek abban a rózsaszín-szürke, semmihez sem hasonlítható korszakos kipárolgásban játszották el, hogy túlfeszítik a húrt. Az egyik ilyen fecske egyértelműen a Hajós és " utca sarkán álló Balettcipő volt - nevezzük presszónak -, ahová nem lehetett csak úgy beülni, ahol "mindig történt valami". Mondhatnánk azt is, hogy afféle művészkávézó volt, de ebből legfeljebb annyi igaz, hogy annak akart látszani. Mára a törzsvendégek zöme vagy meghalt vagy élőhalottként, a szórakoztatóipar szemétdombjáról próbál visszakapaszkodni, ám a bulvársajtó számára legfeljebb nevetségesen alacsony jövedelmük (nyugdíjuk) bír hírértékkel. Talán mégsem csak egy nap a világ?

A régi hév tehát elrobogott, de a Balettcipő túlélte a közönségét. Mondhatnánk azt is, gond nélkül beilleszkedett, s az Opera mögötti sétálóutcás, kiülős, divatszalonos turistalégypapír télen is megbízható ragasztófelületévé vált. Ám ennél most sokkal fontosabb - legalábbis nekünk -, hogy konyhát is visznek, vélhetően nem szükség szülte kényszerből, hiszen a "megyek kajálni a Balettcipőbe" meglehetősen idegen fordulat lehet a helyet jól ismerők számára.

Pedig nem beszélhetünk elképesztő fordulatról. Specialitásnak a spanyol (vagy mexikói) falatokat mondanánk, és bár a csirkés-pórés quesadillát (1550 Ft) Tijuanában, egy üzletembereknek szóló kávéházban valószínűleg bécsi krémesnek tartanák, európai viszonylatban kifejezetten jól sikerült, emlékezetes darab, ami alkattól függően szerény uzsonna éppúgy lehet, mint kiadós ebéd. De hozzánk hasonló lelkes krapekokat másféle kedvcsinálóval is meg lehet fogni. A hirdetés háromfogásos menüről regél - 2490 forintért. Elsőként (csirke)húslevest kapunk jól megtésztázva, répázva. Aranyos. A második részben választani is lehet: a hagyományosat - és egyúttal az átlagosat - a harcsapaprikás jelenti, így a kreatív megoldás a nyerő, a gesztenyekrémmel töltött jércemell fűszeres, kemencés burgonyával kellően pikáns, de a jérce önmagában sem kelt csalódást, a krumpli pedig egészen fantasztikus. Kár, hogy a desszertként kapott túrógombóc inkább csak levezetés, de azért emiatt sem fájhat a fejünk. Egyébként a menü hozzávalóit külön-külön is megrendelhettük volna, valószínűleg valamivel nagyobb kiszerelésben, de összességében egy ezressel drágábban. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy a több egyáltalán nem lett volna több, s nem a pénz miatt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.