Legfeljebb menő helyeknek számítottak, ellentétben az 1980-as, 1990-es évek fordulójának bohémtanyáival, melyek abban a rózsaszín-szürke, semmihez sem hasonlítható korszakos kipárolgásban játszották el, hogy túlfeszítik a húrt. Az egyik ilyen fecske egyértelműen a Hajós és " utca sarkán álló Balettcipő volt - nevezzük presszónak -, ahová nem lehetett csak úgy beülni, ahol "mindig történt valami". Mondhatnánk azt is, hogy afféle művészkávézó volt, de ebből legfeljebb annyi igaz, hogy annak akart látszani. Mára a törzsvendégek zöme vagy meghalt vagy élőhalottként, a szórakoztatóipar szemétdombjáról próbál visszakapaszkodni, ám a bulvársajtó számára legfeljebb nevetségesen alacsony jövedelmük (nyugdíjuk) bír hírértékkel. Talán mégsem csak egy nap a világ?
A régi hév tehát elrobogott, de a Balettcipő túlélte a közönségét. Mondhatnánk azt is, gond nélkül beilleszkedett, s az Opera mögötti sétálóutcás, kiülős, divatszalonos turistalégypapír télen is megbízható ragasztófelületévé vált. Ám ennél most sokkal fontosabb - legalábbis nekünk -, hogy konyhát is visznek, vélhetően nem szükség szülte kényszerből, hiszen a "megyek kajálni a Balettcipőbe" meglehetősen idegen fordulat lehet a helyet jól ismerők számára.
Pedig nem beszélhetünk elképesztő fordulatról. Specialitásnak a spanyol (vagy mexikói) falatokat mondanánk, és bár a csirkés-pórés quesadillát (1550 Ft) Tijuanában, egy üzletembereknek szóló kávéházban valószínűleg bécsi krémesnek tartanák, európai viszonylatban kifejezetten jól sikerült, emlékezetes darab, ami alkattól függően szerény uzsonna éppúgy lehet, mint kiadós ebéd. De hozzánk hasonló lelkes krapekokat másféle kedvcsinálóval is meg lehet fogni. A hirdetés háromfogásos menüről regél - 2490 forintért. Elsőként (csirke)húslevest kapunk jól megtésztázva, répázva. Aranyos. A második részben választani is lehet: a hagyományosat - és egyúttal az átlagosat - a harcsapaprikás jelenti, így a kreatív megoldás a nyerő, a gesztenyekrémmel töltött jércemell fűszeres, kemencés burgonyával kellően pikáns, de a jérce önmagában sem kelt csalódást, a krumpli pedig egészen fantasztikus. Kár, hogy a desszertként kapott túrógombóc inkább csak levezetés, de azért emiatt sem fájhat a fejünk. Egyébként a menü hozzávalóit külön-külön is megrendelhettük volna, valószínűleg valamivel nagyobb kiszerelésben, de összességében egy ezressel drágábban. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy a több egyáltalán nem lett volna több, s nem a pénz miatt.
