Ugyanakkor elvétve sem találni Hispánia környékén olyat, aki így beszélne. Az alig több mint százezer ladino nyelvű otthona Kisázsia, ráadásul elég régóta, hisz a török hódoltság idején még Budán is divatban volt. Évszázadok múltán viszont a Dob utcában működő vendéglátóhely (az Akácfa és a Kertész utca között) próbál divatba jönni. Mindennek persze semmi köze a ladinóhoz: a konyha inkább vegyes tüzelésű, esténként meg lemezlovasok fűtik a népet. Mielőtt meglátogattuk, sok jót hallottunk róla, elsősorban a koszt/árfekvés tekintetében.
Délután háromkor a személyzeten kívül nem látni embert. Reméljük, hogy a kiszolgáló hölgyet az érdektelenség zaklatta fel, olyan sértődött arcot vág érkezésünkre, mintha szellemek lennénk: mielőtt az ételre terelnénk a szót, véletlenül meg nem kérdezné, hogy esetleg innánk-e valamit. Végül a napi leves mellett döntünk - hideg vagy meleg szilva -, ám az asztalunkhoz gőzölgő halászlé érkezik. Második nekifutásra már zökkenőmentes a kiszolgálás, sőt a leves (390 Ft) is jó (hidegen), ráadásul a következőnek rendelt töltött káposzta (950 Ft) is várakozáson felüli. Ugyanezt nem mondhatjuk el a meglehetősen neutrális rozmaringos csirkemellről (890 Ft), harminc évvel ezelőtt a Láng Gépgyár étkezdéjében november 6-án szolgáltak fel hasonlót. Most: elmegy.
Ahogy mi két héttel később. Úgy látszik, 2013 udvariasabb kiszolgálással köszöntött a Bar Ladinóra, ami nyilván örömteli fejlemény. Az már bizonyára kevésbé, hogy a maceszgombóclevesből (790 Ft) csak a maceszgombóc hiányzik, a pótlásra percekig várunk, de sebaj, legalább előttünk hűl megfelelő hőfokúra az amúgy átlagos csirkehúsleves. Lencsefőzeléket (990 Ft) muszáj ilyenkor enni, megesszük. Ellenben a dús hátszínsteaket (2190 Ft) ügyesen készítik, bár leheletnyivel lehetne omlósabb.
A gesztenyepüré (490 Ft) viszont szégyen és gyalázat: tejszínhab ágyon két gombóc massza - ilyet az oviban csinálnak a gyerkőcök anyák napjára, s a fele biztosan a kukában köt ki.
