étel, hordó

Beerka pub

  • ételhordó
  • 2014. március 27.

Gasztro

A "Gastro Streettel" párhuzamos Lónyay utcába csak véletlenül jut el turista. Itt az autósoknak áll a zászló, a parkírozóknak, akik szesz nélkül szeretnék kibírni a Ráday élvezeteit. A vendéglátás ritka madár errefelé, legelterjedtebb változata egy kávé valamelyik közértben. De pont itt ne lennének szabályt erősítő kivételek?

A vicces nevű, logójában a bégető sörisszát is megidéző pub láttán eszünkbe nem jutott volna, hogy van itt melegszendvicsen és ropin kívül más harapnivaló is. Elég az orrunkat kinyitni a belépés után, máris érezni a konyha jelenlétét és a szagelszívó hiányát. Mégsem neveznénk étteremnek. "A Kinizsi utcánál, egy kocsmában vagyok. Gyere ide!" - mondja egy éppen telefonáló vendég, és igaza van. A Beerka valóban pub, sportközvetítéssel, jelentős italválasztékkal, nemcsak színlelten laza felszolgálóval. Enni is lehet. De érdemes?

A rozmaringos bárányleves (990 Ft) tetején hártya hirdeti a mikrohullámú sütő diadalát, a húsdarabkák létszáma alapján egy kézilabdacsapat sem állna fel, igaz, egy-két tartalék gombát is mozgósíthatnánk. Röviden: botrányos. A bajor grillkolbász (1790 Ft) annyira nem: a három szép szál wurstot egy török büfés sem csinálná jobban az Oktoberfest egyik spontán szerveződő kebab-afterpartiján. A tört burgonya pont annyira égett, hogy még nem keserű, élvezzük is a ropogást. A vörös káposzta és a magvas mustár kellemes kiegészítő.

A csirkemellsteak mézben, karamellizált körtével, juhsajtos krumplipürével (1890 Ft) korrekt, ha az árat is nézzük, kiváló üzleti ajánlat. A csirke omlós, mint egy kínai bánya, a szósz ínycsiklandozó, legfeljebb a juhsajtot hiányoljuk. S hát abban sem vagyunk biztosak, hogy a krumplipüré nem bukna meg, ha levizsgáztatnánk burgonyaismeretből.

A legvégén újra az árral jövünk. Tíz éve sem kaptunk volna a Balaton-parton ilyen klassz almás-tejszínhabos palacsintát 590 forintért. Beszélünk itt összevissza, hiszen mindjárt kezdődik a meccs!

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.