Bár a címe nem sokat árul el, mégis sokat ígér a Mezőgazdasági Múzeum új időszaki kiállítása; a múzeum honlapján Európa ízeinek megismerését, országok legjellegzetesebb ételeit, ezen élelmiszerek eredetének megismerését és felhasználásuk mikéntjének bemutatását ígérik - kilenc nagy európai társintézménnyel összefogva. A közreműködők névsora igen jól hangzik, az Észt Nemzeti Múzeumtól a svédországi Munkamúzeumon át mondjuk a skóciai Halászati Múzeumig, hogy a dán Munkások Múzeumát ki ne felejtsük.
Az ígéret beváltására egy ránézésre 60-70 négyzetméteres térben kerül sor, egy kisebb lakás férne tán ekkora helyen. Már a belépéskor szembeötlik - majdnem mint a Louvre-ban - egy üvegpiramis, benne Bakony márkanévre keresztelt camembert sajttal, kisebb vekni kenyérrel, fonott kaláccsal, némi kolbászáruval és olyan zöldségfélékkel, mint a padlizsán, továbbá a kiállítók naprakészségét dicsérő kis rúd, kitalálták, téliszalámi is kifigyel az üveg alól.
Mindent értek, csak azt a Bakony camembert-t nem. Mi az, csak nem valami hungarikum? Mondjuk annak fényében is nehezen megmagyarázható a jelenléte, hogy a kiállítás nemzetenkénti felosztásában a csehekre meglepően a sör jut, a svédekre a tej, a skótokra a hal, a dánokra a disznóhús, miránk meg a gabona. Talán mert a Bakony camembert kenyérrel kellemes összeállításnak mondható? Vagy azért, mert nagy költőnk, Hady Endre is megírta, hogy neki a Bakony sajt a párizsija... - tényleg, ki tudja?
De ne ragadjunk le ilyen kicsinységeknél, amikor ugyancsak már a bejárásnál, a bal oldali falon Európa óriási térképe fogad. Mellette (és a szemközti falon végig) sorakoznak a projektben részt vevő országok zászlói és mindegyik mellett az ország térképének sziluettje. Előttük színes téglatestekből épített objektumok végig két sorban: az egyikben például van egy képernyő, ahol digitális fotók váltják egymást - fotók, amiket a neten gyűjtöttek - fiatalokat kértek fel, hogy küldjenek be képeket, amin esznek. A hozzájuk kapcsolódó kérdések: fel lehet-e ismerni, melyik fotó melyik országban készült? Befolyással van-e az étkezésre, hogy sokan eszünk együtt vagy egyedül? Képzeld el, milyen lenne, ha másképp étkeznél? Mindez tárgyiasítva: kis asztalmakettek, egy hosszú, hatszemélyes, 6 székkel, egy kis négyszemélyes 3 székkel, egy még kisebb asztal 1 szem árva székecskével.
A tárlókra a szövegek laminált lapocskákon vannak felrögzítve, melyeket lapozgatni lehet, mint egy spirálfüzetet; a harmadik ilyen kis tárlón ott egy táblázat: Mennyi időt töltünk az ételek elkészítésével, evéssel, mosogatással? S megtudjuk a projektben részt vevő országok vonatkozó adatait. Még plasztikusabb, amikor a nagy, akváriumszerű téglatestbe belóg egy halászháló - körülötte különböző kis szövegek a halászatról, meg hogy régen mindenkinek magának kellett megszereznie az élelmet, ma meg már milyen sok áttételen keresztül jut asztalunkra.
A falon még Magyarország mezőgazdasági térképe is látható, éppen olyan, mintha egy általános iskolai atlaszból nagyították volna fel óriásira, elég rossz minőségben. Mellette egy nagy gyűjteményes táblakép magyarországi települések címereivel, melyek mind a gabonával kapcsolatosak (a legtöbbször búzakalász van a címerben) - nem sorolom tovább, már csak a kedvencem jön: egy nagy tévéképernyő, amin három-négy szocialista kisfilm fut végtelenítve: aratás, kenyérgyár... Követelem, hogy pótlólagosan, de azonnal akasszák ki Rákosi Mátyás híres fotóját, amin oly értő szemmel vizsgálja a búzatáblán spontán kezébe akadó kalászt. Vagy azonnal készítsenek ilyet Orbán Viktorról, a skót miniszterelnökről (ha van olyan) egyet halászás közben, a svéd király pedig igyon tejet!
Hogy a nemzetköziség még teljesebb legyen, látványos az IKEA jelenléte is, összetéveszthetetlen piksziseikben számos lisztek laknak, konkrétan tizenegyféle, teljes kiőrlésűek búzából, rozsból, kukoricából.
Ám a kiállítás egy nem várt pontján komolyra fordul minden, mert nem úgy van az, hogy csak úgy zabáljuk bele magunkat a világba, s nem törődünk a következményekkel: képek és szövegek jönnek az élelmiszer-előállítás, -szállítás környezetkárosító hatásairól. Amikor a projektben részt vevő országok nyelvén plusz magyar fordításban olvasható szólásokhoz és közmondásokhoz érek, már teljesen fel vagyok ajzva, eszem és rontom a környezetet, mi lesz velem? Talán a szólások segítenek, mindegyik arról az élelmiszerről szól, amit az ország magára jellemzőnek választott. Mondjak egyet? Itt a svéd: "Nem kell siratni a kiömlött tejet." Jelentése: Késő bánat, ebgondolat. Ha már egyszer beszennyezted a környezetedet, ne óbégass, hanem maradjál csendben. Megfontolásra érdemes, jó tanács - eszerint is hagyjuk el a terepet, de azért álljunk már meg egy baráti szóra.
Ez kamu. Kamu úgy, ahogy van, kamu Észtországostul, Svédországostul meg a munkásosztály dániai múzeumával is. Ahhoz az elmúlt két évtized éppenséggel hozzászoktathatott már, hogy azt is lehet kiállításnak nevezni, amikor elemista szintű magyarázó szövegeket kasíroznak fel valami furnérlemezre, s azt kiakasztják a falra, de itt az lóg, ami épp a kiállítók kezébe akadt: limlom. Ugyan ki szerint közlés az, hogy: "Van-e melltartója Svédországban a teheneknek?" Mellesleg megtudjuk, hogy igen - de azt persze nem, hogy miért. És itt van a kutya ennivalója eltemetve, a látottakból azt sem pontosan tudhatjuk meg, hogy vajon ez a kiállítás miért is jött létre - hacsak nem azért, mert az ötletre le lehetett szakítani egy kis uniós pénzt, s onnan, hogy az leszakadt, már senkit nem érdekelt az egész, s valaki előhalászta otthon a hűtőből a lejárt szavatosságú Bakony camembert-jét, és kirakta az üvegpiramisba...
Megtekinthető augusztus 31-ig, keddtől vasárnapig, 10-től 17 óráig a Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban
