étel, hordó

Fidel’s Cabaret

  • ételhordó
  • 2018. május 12.

Gasztro

Minden bizonnyal a történelem és a közízlés beteges nászának köszönhető, hogy amíg bizonyos diktátorok minden körülmények között vállalhatatlanok, másokkal sokkal megbocsátóbb az utókor. Például a tavalyelőtt elhunyt, elnyűhetetlen khaki színű zubbonyát vénségére Adidas-melegítőre cserélő Fidel Castrót sosem tekintették akkora gazembernek, mint kelet-európai kollégáit, amihez a forradalmi romantika mellett valószínűleg a karibi lazaság is hozzájárult, ami persze Castro esetében mindig csalóka látszat volt.

A magyar vendéglátóipar már a halála előtt felfedezte a kubai pártfőtitkárt, és nem tiltakozott senki. A Castro nevű hely a múlt század végétől működött a Ráday utcában, s működik ma is – úgy tíz éve – a Madách téren. Sőt, most már megjelent a „rivális”: a bulinegyedben, a Dob és a Holló sarkán tavaly ősszel nyílt meg a Fidel’s Cabaret (pontosabban CA-BAR-ET) nevű hely, ami szándéka szerint egyszerre akar táncos szórakozóhely és nívós étterem lenni. A magunk részéről inkább az utóbbira voltunk kíváncsiak, bár így is meglepetést okozott, hogy szerda délután inkább kísértettanyára emlékeztetett a hely. Úgy tűnt, hogy a felszolgálókat is váratlanul érte felbukkanásunk, azon sem lepődtünk volna meg, ha étlap helyett a mérlegfőkönyvet hozzák, merthogy ilyenkor csak a revizorok járnak étterembe. Természetesen nem volt semmiféle fennakadás, de a tegeződést nem mi kezdtük. A kubai konyháról felszínes ismereteink sincsenek, és attól sem lettünk okosabbak, hogy az étlapon a spanyol szöveget írták nagy betűvel. Elsőnek sopa crema del ajót kérünk (850 Ft), ami a szinkronrendező szerint mandulás fokhagymakrémleves olívás kenyérrel és juhsajttal. Nem rossz, bár a fokhagyma sokkal erősebb a mandulánál. A többi összetevő minden bizonnyal fordítási hiba, mivel sem olívás kenyeret, sem juhsajtot nem kaptunk. A salmon emparilladából (lazacfilé roston, kemencében sült fűszeres cukkinivel; 3600 Ft) nem hiányzik semmi. A hal átlagon felüli, legalábbis ami az „állagát” illeti, és jól áll mellé a töltött cukkini is. Kár, hogy meg kell sózni, hogy valami íze is legyen. A pollo guajiránál (grillezett csirkemell, sáfrányos rizs, csilis mangó chutney, sült banán, lime; 2790 Ft) szintén teljes a leltár, ráadásul számos alkotó­eleme ellenére sem érezzük a szakácsi fantázia öncélú csapongását. Jó összeállítás, semmi nem hiányzik, és semmi nem felesleges.

Sajnos a desszertek közül nem válogathatunk, egyedül tarta de chocolate y nuez brazilenával (brazil csokis diótorta rumos szilvával; 1300 Ft) szolgálnak. Kellemes, könnyű, finom, de túlzás lenne latin-amerikai különlegességnek nevezni.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.