A hatvanas végén Miles Davist nem különösebben izgatta a stúdióban, hogy épp műfajt teremt, és zenésztársai – Chick Corea, Joe Zawinul, Herbie Hancock stb. – nemsokára e leendő műfaj királyai lesznek. Ám a szakírók annyira meglepődtek mindazon, ami az In a Silent Way (1969) és a Bitches Brew (1970) című Davis-albumokon hallható, hogy muszáj volt felcímkézni. Így született meg a „fúziós jazz”, s azóta tart a vita, hogy mi számít annak, és mi nem. De a kifejezés nem a bárzongorista révén bukkant fel 15 évvel később a vendéglátásban. Azt mondják, hogy a „fúziós konyha” szókapcsolatot először a The New York Times szerzője írta le egy kaliforniai étterem kapcsán 1985-ben, ahol távol-keleti módszerekkel készítettek mexikói kajákat, ennek dacára aligha lehet kétségünk afelől, hogy a műfaj – leegyszerűsítve a népek konyhájának kombinálása – sok évszázados múltra tekinthet vissza.
Magyarországon sokáig ismeretlen volt e fogalom, legfeljebb a milánói sertésborda és a magyaros pizza testesítette meg a „fúziót”, de úgy tíz éve már vannak komolyan vehető próbálkozások is, a Dohány utcában található Fusion Bistro ilyennek akar látszani, bár nem bíznak mindent a véletlenre. A „fúziós” csirkeburger mellett van sima csirkeburger, ahogy vannak klasszikus mexikói és indiai ételek is. A legnagyobb meglepetés az, hogy szinte mindenhez jár a hasábburgonya, a legjobban pedig az fáj, hogy levesek közül nem választhatunk. A futár pontosan érkezik, a csomagolással is elégedettek vagyunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
