étel, hordó

If

  • ételhordó
  • 2018. február 11.

Gasztro

Minden bizonnyal izgalmasabb hely lenne a Ráday utca, ha az itt tanyát verő vendéglősök bátrabbak és kreatívabbak lennének. Ha például emlékeznének még arra, hogy valamikor a 90-es évek végén mindenféle kulturális missziók is szóba kerültek az addig egyébként nem különösebben jelentős belső-ferencvárosi közterület felkapaszkodása kapcsán. Akkor persze még nem ilyen világ volt! Nagyban ment a kávéházi nosztalgia, a presszózás nemcsak a retró mellékterméke volt, írókat fizettek fellépésekért, talán még az alternatív zenekaroknak is adtak gázsit. De miután az underground kiment a divatból, a Ráday utca viszont divatos maradt, minden megváltozott; bár azt még sokáig nem hitte senki, hogy 2015-re már magyarosch vendéglők sorakoznak ott, ahol korábban keleti teázókkal próbálkoztak.

Mindezt csak azért idézzük fel, mert még így is akad mutatóba olyan hely, ami a régi iskolát képviseli. Az If kávézóra nemcsak azért tekinthetünk szabályt erősítő kivételként, mert elsősorban jazzklub, de azért is, mert itt az egyértelmű kávézó/zenés szórakozóhely vonal ellenére is rendes konyhát visznek. Olyat, ahol nemcsak a pizza meg a melegszendvics van az étlapon.

Az erdei gombaleves (1300 forint) nagyon izgalmas, de még úgy is a túlárazottság jut az eszünkbe róla, hogy pikáns ízének titkát nem sikerül megfejtenünk. A tapastál ízelítő (2500 Ft) öt eleme, az olívabogyós feta sajt, a rozmaringos erdei gomba, a lilahagyma-lekvár, a konyakos csirkemáj és a szardellás capribogyó mind-mind nagyszerű, ezért különösen sajnáljuk, hogy a kiegészítőnek szánt paradicsom íztelen, a pirítós pedig jellegtelen. A grillezett kecskesajt tokaji boros sült céklás rizottóval (2650 Ft) nemcsak jól hangzik, de kimondottan finom is, a legszívesebben azt mondanánk rá, hogy minden ízében tökéletes, már ha éreznénk némi tokaji ízt. A mézes-gyömbéres csirkemellsteak mazsolás rizzsel (2500 Ft) kevésbé sikerült; a húst ugyan rendesen elkészítették, de a szósz és a mazsolás rizs átlagosnak sem mondható. Ellenben a csilis csokis öntettel tálalt brownie (950 Ft) már átlagon felüli.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.