étel, hordó

Kastély

  • ételhordó
  • 2020. november 5.

Gasztro

Nagytétény legismertebb épülete a római kori alapokra épített Száraz–Rudnyánszky-kastély, amely az 1750-es évek óta hirdeti a hazai barokk építészet dicsőségét. De a 20. század e csodás épületnek is maradandó sérüléseket okozott, 1904-ben tűzvész pusztította el az eredeti berendezést, 1945-ben meg az oroszok az újabbat. Ehhez képest kimondottan szerencsés fordulat, hogy az ötvenes évek elején, a szokásostól eltérően nem munkásszállót vagy mezőgazdasági kisüzemet létesítettek falai között, hanem az Iparművészeti Múzeum kötelékébe tartozó bútormúzeumot, bár ez a rendszerváltás óta meglehetősen rapszodikusan tart nyitva.

A közelben működő Kastély étterem nevének hallatán pedig egyből e nagyszabású műemlék látványa ugrik be. Csakhogy a Szentháromság utca 3. alatt működő vendéglőnek semmi köze a barokk pompához. Nagytétény történelmi városközpontjában, az egykori HÉV, majd a 43-as villamos végállomásához közeli házban és a kertjében vélhetően az idők kezdete óta vendéglátóhely működött, de inkább lengőtekés sörkert vagy kolbászillatú falatozó, mint elegáns étterem a barokk jegyében.

Most sincs másképp: az egyszerű, napköziotthonra emlékeztető berendezést egy hatalmas terráriummal dobták fel, benne hatalmas teknőssel, amely a felszolgáló szerint megvan 20 éves is. A választék is hasonlóan egyszerű, és úgy tűnik, a mennyiségi szemlélet uralkodik. Például mindenféle kimért frissensültet kínálnak, fél kiló rántott bordát/csirkemellet/sajtot 1800 Ft-ért, de említhetjük a különböző pakkokat is. Például az ún. sertés pack 7900-ért a következőket tartalmazza: 4 szelet rántott borda, 4 szelet kárpáti bundás borda, 0,5 kg BBQ oldalas, 4 szelet grilltarja, 3 adag füstölt csülökkel töltött borda + vegyes köret, savanyúság.

De azért egyesével is lehet kérni az ételt. A csülkös bablevesről (720 Ft) csak azért nem mondhatjuk, hogy a túlidealizált otthoni ízeket idézi, mert minibográcsban szervírozzák, és olyat nem tartanak otthon a nagymamák. Dicsérnünk kell a rántott csirkemájat is (1520 Ft), és nemcsak az ára miatt. Frissen hozzák, a máj szinte olvad a szájban, a panír ropog, és nem tocsog az olajban. Külön dicséret jár a kiváló petrezselymes krumpliért, de ami a vegatálat (1790 Ft) illeti, túlzás lenne szentháromságnak nevezni a rántott karfiol, sajt és gomba triumvirátust. A karfiol világbajnok, a sajt elmegy, de a gomba nem sikerült. Szottyadt, vizes, a bundája is ázott, mintha máshonnan hozatták volna. A gőzgombóc (750 Ft) is inkább csalódás, pedig hogy örültünk neki. A szilvalekvárral nincs baj, de a hideg knédlire emlékeztető „desszertet” vaníliasodóval próbálták feldobni, brrr!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.