„Azt hiszem kevés olyan országa van még a nagyvilágnak, ahol a nemzeti történelem és művelődés nagyjainak nevével üzletházakat, eszpresszókat jelölnek meg. S a hozzánk vetődő idegen is téves következtetésre juthat – pedig hát nem nagyjaink lebecsülése, csupán a kereskedelem illetékeseinek ötlettelensége, szűk látókörű prakticizmusa bújik meg mögötte” – írta 1965 áprilisában dr. Szilágyi Sándor az Élet és tudomány nyelvészeti rovatában, célozva ezzel a Bartók Béla úti Bartók presszóra, amely elnevezés szerinte nemcsak illetlenség, de a stílustalanság fokmérője is. Ennek ellenére még vagy húsz évig tartotta magát, és a Bartókból csak azután lett Szonáta, hogy szerény alapterületét galériával bővítették. Nem lett sokkal nagyobb, de emlékeink szerint színpadán a bárzongorista helyett már Török Ádám és a Mini együttes is elfért.
Természetesen ez a presszó sem kerülhette el a sorsát, a rendszerváltás kínai gyorsbüfévé változtatta, és talán még ma is a „négy kincs” jellegzetes szaga töltené be a teret, ha nem zajlik le időközben az újbudai kulturális forradalom, amelynek nyomán a Bartók Béla út környéke más megvilágításba került. Nem tudjuk, hogy a Bartók, Szonáta stb. helyén nyílt Kelet Kávézó és Galéria előidézője vagy haszonélvezője-e a megváltozott utcaképnek, annyi biztos, hogy a nagy bezárásokig a környék legmenőbb helyei közé tartozott. De csak emiatt nem sikerült volna felkapaszkodniuk a futárvonatra. Noha étlapjukon süteményekből van komolyabb választék, talán a kevés „rendes” ételt is érdemes kipróbálni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
