chili&vanília

Libabőr!

Gasztro

Töltött libanyak

Itt a libaszezon, az elszálló árak ellen pedig egy remek alternatíva: a töltött libanyak!

Amelynek elkészítésében az első kihívás nyilvánvalóan a libanyakbőr beszerzése. Vajon a hízott libamáj és liba hazájában mi történhet a libák nyakával? Pontosabban fogalmazva, annak bőrével. Gyakran hiánycikk ugyanis, leginkább pult alól kell szerezni. Piacokon, bizalmi henteseknél azért szerencsére szinte mindig akad – budai piacozóknak a Fény utcai piacon például Ildikó baromfiboltjában, pesti piacra járóknak a Lehelen például a Lumi hentes melletti nagy szárnyaspultban.

Félreértések elkerülése végett: a töltött libanyakhoz valójában csak a libabőrt használjuk, tehát vehet az ember ugyan libanyakat, és maga lenyúzhatja róla a bőrt, ezt azonban csak edzett idegzetűeknek ajánlom.

Számos változata ismert, töltik burgonyával, zsemlével, darált hússal, pirospaprikás-zsíros grízzel, ahány ház, annyi szokás. Számos töltelék kipróbálása után számomra a darált hússal, karamellizált hagymával és zsemlével készülő változat a befutó. Maga a libanyak bőre végső soron úgysem más, mint egy ürügy a töltelékre, hiszen mindössze egy vékony, ropogós tartályként funkcionál. Nem kell tőle megijedni, nyersen kissé bizarrul néz ki, az elkészítése pedig igényel némi odafigyelést, rutint és sok szeretetet, de a végére minden összeáll, s a munka megtérül. Íme, a töltött libanyak készítése, lépésről lépésre:

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.