Lassan a fél kezünk is elég, hogy felsoroljuk azokat a budapesti éttermeket, amelyeknek nemcsak a nevük nem változott, de a berendezésük és a konyhájuk is dacol az idővel. Ilyenkor az a legkínosabb, ha az egység még büszke is rá, hogy 35 éve nem cserélték ki a bútorokat, hogy velük öregedett a szakács. Vagy amikor a beharangozóban a Kádár-korszak szinonimája az, hogy „békebeli”.
Ránézésre a Lövőház és a Fény utca sarkán álló Márkus vendéglőről simán azt hinnénk, hogy utoljára 1983-ban volt itt arculatváltás, ha egyáltalán, de honlapjukról épp az ellenkezője derül ki. „A Márkus Vendéglő is átalakult, és ma már 100 fő befogadására alkalmas, forgalmas hely lett. (...) Tavasztól őszig nyitott terasz is a kedves vendégek rendelkezésére áll. A terasz hőség esetén klimatizált, csakúgy, mint a belső helyiségek” – olvassuk, de a vörös kódos kánikulában csak az utolsó mondatra kapjuk fel a fejünket.
Nos, a klimatizált terasz azt jelenti, hogy vizet permetező ventilátorokat szereltek fel. Klassz lenne, csak az a baj, hogy rossz a napállás, délután 3-kor kizárólag azokra az asztalokra szórják a „hűvöset”, amelyekre rásüt a nap. Vendégek egyáltalán nincsenek. Inkább az árnyékos oldalra ülünk.
Az eperleves túrógombóccal (890 Ft) máris visszahoz valamit a régmúltból. Nemcsak ízre olyan, mint az egykori hideg gyümölcsleves a napköziben, ami minden volt, csak nem eper, de halványlila színét is vélhetően a nyolcvanas évek szürkéjéből keverték. De ne legyünk kicsinyesek, hiszen nem csak a gombóc és a váratlanul nagyszerű tejszínhab dob rajta, a mélyből néhány konzervi eperdarabka is előkerül! A bécsi szelet (2750 Ft) is a régi időket juttatja az eszünkbe: az egykori strandbüfékben kapható bécsis zsemlében volt ilyen langyos, kellemesen omló hús. A petrezselymes krumpli (600 Ft) kemény és sótlan, régen a resztelt májhoz adtak ilyet, ott a szaft az ízesítést is pótolta. De az uborkasalátánál (620 Ft) fordul a kocka, a tejföl és a pirospaprika ellenére is az ecet marad emlékezetes.
Időutazásunk vargabélessel (890 Ft) zárul, emlékeink szerint főleg a lordok házaként emlegetett önkiszolgáló éttermekben mértek hasonlót, de ez csak a külsőségekre érvényes. A hatalmas különbség örömteli: míg a régit gumis állaga és a ráborított cukor tette emlékezetessé, a miénkre egy rossz szót nem mondhatunk.
