Nagy István agrárminiszter ihletett állapotba került a pálinkaversenyen

  • narancs.hu
  • 2024. június 20.

Gasztro

„Megőrizzük hazánk pálinkakultúráját” – jelentették ki, és feltehetően koccintottak.

Költői hangulatban került Nagy István agrárminiszter a 11. alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyen. A politikus úgy fogalmazott:

„elismeréssel kell adózni azoknak, akik e nemes italt készítik, és akik pohárba varázsolják a gyümölcsök hamisítatlan esszenciáját.”

Arról ugyan nem számol be az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez eljuttatott közleménye, hogy miből és mennyit fogyasztottak a megjelentek, de azt leszögezik, hogy a csütörtöki budapesti rendezvény kiemelten hozzájárul a magyar pálinkakultúra építéséhez, a fogyasztók tájékozódásának elősegítéséhez, valamint a nemzeti ital hitelének és ismertségének erősítéséhez.

Nagy István továbbá kifejtette, a pálinka több mint egy szeszes ital a magyarok számára:

„A pálinka ugyanis az egyes számú hungarikumunk, amit nemzeti kincsként tartunk számon. 

Az elmúlt 30 évben a magyar pálinka visszanyerte méltó rangját a gasztronómiában, a vendéglátásban és az idegenforgalomban, köszönhetően az elkötelezett főzdéknek, kereskedőknek és vendéglátóipari szakembereknek.”

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka idei versenyére 341 nevezés érkezett, amelyek közül 286 részesült elismerésben, 29 arany, 146 ezüst és 91 tétel bronz minősítést kapott. A díjátadó részeként átadták Magyarország legjobb pálinkája 2024. díjat is, amelyet a húsz éves tapasztalattal rendelkező Brill Pálinkaház Vilmoskörte pálinkája érdemelt ki – olvasható a minisztérium közleményében.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.