étel, hordó

Parisi 6

  • ételhordó
  • 2020. február 18.

Gasztro

Kevés olyan nagyvárost ismerünk, ahol a turistákra a legelegánsabb környéken leselkednek a legnagyobb veszélyek, de Budapest – bizonyos belvárosi éttermeknek köszönhetően – ezek közé tartozik. Jóllehet, ma már az idelátogató külföldiek nagy része a neten, leginkább a TripAdvisoron választ magának megbízható vacsorázóhelyet, a Váci utca környékén még mindig jelentős számú csalogatót alkalmaznak, akik a vendéglátó egység előtt, mindenféle gulyáslevesek és pálinkák ígéretével, olykor kifejezetten agresszív módon csapnak le a gyanútlan járókelőkre. E munkakör betöltéséhez persze elengedhetetlen a rámenős tempó, már csak azért is, mert a színjáték a legritkább esetben ér véget az elégedett vendég forró búcsújával. A túlárazás miatti méltatlankodással annál gyakrabban.

Noha a Párizsi utca 6. szám alatt működő egység előtt nem áll semmiféle „palifogó”, a kirakatába tett palatábláról csak a „goulash soup” tételt jegyezzük meg, s ez sok jót nem ígér. Odabent azonban elmúlik a rossz érzés. A kis alapterületű helyiségben nem spóroltak az asztalokkal, mégsem tűnik zsúfoltnak, a két felszolgáló barátságos, de nem bizalmaskodó. A szomszéd asztalnál ülő külföldiekkel sem.

Az étlapot természetesen a magyar konyhára kalibrálták, de van külön vega étlap gnocchival, rizottóval, cukkinivel, no meg rántott gombával. A Jókai bableves (2800 Ft) túlárazott, bár akkora, hogy fő­ételnek is beillik. Az íze, a fűszerezése kiváló, a bab nem kemény és nem puha, kolbászkarikából is van bőven, füstölt csülökből viszont csak mutatóban. A cukkinis házi gnocchi (2800 Ft) valóban „házias”, a főzéssel sem voltak gondok, de jellegzetesnek azért nem mondanánk; korrekt tészta, korrekt feltétekkel. A rántott szeletet (2690 Ft) még ennyi panasz sem érheti, a legjobbakat mondhatjuk a sertés­szűzre és a panírra is, ráadásul pont annyit adnak, amennyi még jólesik. Talán csak a karácsonyi parfé (1600 Ft) gyengébb a kelleténél, legfeljebb a fahéjas ízére emlékszünk. Meg arra, hogy inkább jégkrém volt, és hamar olvadt.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.