Ramenka

„A ramen szép világa bonyolult, elkészítése pedig művészet, amit japán mesterei évtizedeken át tökéletesítenek.”

„Adott stílusát mindig a lé, a tészta és a feltétek izgalmas szentháromsága határozza meg. A ramensztori összetettsége miatt arra kísérletet sem teszek, hogy egy bekezdésben megfejtsem a titkát” – olvashatták egy éve chili&vanília rovatunkban a japánok egytálételnek számító leveséről. Ennek nyomán meglehetősen ellentmondásos érzések kavarognak bennünk a Kazinczy utca 9. alatt található Ramenka ajánlatát olvasva. A kicsinyítő képző ugyanúgy komolytalanná teszi az említett művészetet és szentháromságot, mintha szobrocskának neveznénk a hősi emlékművet, szárnyas oltárocskának Jézus szenvedéseit. Még az is az eszünkbe jut, hogy nem becézés, hanem valami más jelentése van az elnevezésnek, de erre majd csak egy ételtétel utal az ét- és honlapon. Az éttermi ajánlóban egyébként megannyi ismerős jelző – „autentikus”, „letisztult”, „egészséges” – és jó szokás szerint a vendéglátók öreganyja is előkerül: „Kizárólag az ázsiai Nagyi konyhájából ültettük át a recepteket és válogattuk a fűszereket” – írják. Az viszont valóban letisztult, hogy a mindössze egy karikából és egy keresztből álló logójuk láttán azonnal a tányér meg az evőpálcika jut eszünkbe, és nem például az amőbázás.

Az előételek közül a bao nevezetű tésztabatyut (990 Ft) próbáljuk ki, ami pont olyan, mintha a gőzgombóc és habcsók frigyébe avatkozott volna a húsipar az egyszerű kis töltelékével. De a várt katasztrófa helyett kellemes meglepetésben van részünk, igaz, ehhez kell azért a mindent átható szójaszósz is.