Az viszont már egyáltalán nem örvendetes, hogy szinte kizárólag a "tradicionális közétkeztetés" kelleti magát - bár egymásba érnek az ilyen-olyan helyek. Az komoly, hogy 40 fokban a fatányérosnak, rántott sertésbordának áll a zászló? Már-már ott tartunk, hogy veszünk egy málnás joghurtot a közértben, éttermi ajánlatunkat pedig máshonnan szállítjuk, de a sok-sok csárda után végre egy olyan kerthelyiségen akad meg a tekintetünk, ahol nem csak súlyos falatokra számíthatunk.
A fekete-fehérben pompázó, oszlopokkal és divatos betűtípussal megbolondított Rózsakertben az étlap is kimondottan "dizájnos", bár tartalmában nem igazán érhető tetten az újító szándék. Leginkább ugyanaz a magyaros vonal, amit szerettünk volna elkerülni, a többit viszont minden bizonnyal a mirelit tengerről hozták - inkább hanyagolnánk.
Ahogy bennünket a pincér. Leadjuk a rendelést, de leves helyett mindjárt a másodikkal érkezik. "Addig visszaviszem" - oldja meg a helyzetet a derék alkalmazott. Frappáns.
Nem így a hideg tokaji borleves (790 Ft). Valóban hideg, de mintha túlzott lenne a cukorhasználat. A rányomott tejszínhab keménységi foka szerény, egyszerűen szétterül, és olyan látványt kelt, mint a tejfölfolt a gombalevesen. Amikor újra kihozzák marhapörköltünket (1580 Ft), még nem sejtjük, hogy megjártuk a csúcsot. Az elsózott, száraz hús és a külön fizetendő ipari galuska (360 Ft) talán egy 1970-es évekbeli vasúti restiben megjárta volna, de Magyarország talán legfrekventáltabb fürdővárosában, 2012-ben egyszerűen botrány. Akár a Gundel-palacsinta (890 Ft). Agyonmikrózott, vizes tésztában a forró töltelék tényleg csak arra jó, hogy leégesse a nyelvünket.
