Luxuséttermek és lacikonyhák sorakoztak, a szakállas nőt éppúgy megtekinthette a népes közönség, mint a technika legújabb csodáit. Az állatkertből kihasított 70ezer négyzetméteres óriáscirkuszt fénykorában naponta 40 ezren látogatták. És nemcsak egy hétig, mint a Szigetet.
Az Új-Budavár a Vízivárosban (Donáti utca 40.) van, egy pincehelyiségben. Ennek ellenére semmi baj a környezettel, a közeli Mária tér a főváros egyik leghangulatosabb közterülete, ráadásul éttermünk mellett ősrégi mézeskalács-készítő műhely is van. Nyakunk rá, ha elhajítunk egy követ, jó eséllyel borszaküzlet kirakatát törjük be vele, ha pedig túl sokáig ácsorgunk, biztosan látunk valami - szigorúan 50+-os - művészfélét, aki bottal üti Krúdy nyomát.
Más tészta, hogy az Új-Budavárba lépcsőzve elhalkul a nosztalgia-slágeregyveleg, az étterem egészen másként mutat, mint a hasonló lejáratú vendéglátóhelyek. A minimalista, ám minőségi dizájnt talán túlzottan is lefagyasztja a hideg neonfény, meglehet, ez is a koncepció része. Legalább látjuk, hogy mit tesznek elénk. De a pincér régi vágású, mint egy olló a Singer varrógép fiókjában, bár semmi baj, az ellentmondás csak látszólagos. Jól elvagyunk vele, különösen azután, hogy welcome falatként káprázatos padlizsánkrémet tesz asztalunkra.
Ehhez képest visszalépés a húsgombócleves (650 Ft), de visszalépés lenne bármilyen közepesen erős finomság. Az amúgy jó kis leves most legfeljebb háttéranyag. Annál is inkább, mert a libamájas csirkemell snidlinges krumplipürével (2400 Ft) a krémhez hasonlóan nagyon egyszerű, mégis megfejthetetlen a titka. Ugyanez áll a kukoricalisztben sült pisztrángra (1950 Ft) is - olyan könnyedén készítették el, mintha csak a lelkes feleség ugrott volna ki a konyhába, hogy "vacsira összedobjon valamit". Ráadásul a tiramisu (750 Ft) is finom.
