Etetés
Az egész azzal kezdődött, hogy a húgom reggel megkérdezte, lenne-e ötletem egy kétperces filmhez, aminek egy kiállítóteremben kell játszódnia. Mondtam neki, hogy ebédelnek a teremőr nénik a paraván mögött. Az egyikük előmászik, hogy ellenőrizze a nézőket. Ekkor különös zaj hallatszik. "Mi történt?" - kérdezi a néni. "Beleesett a levesembe egy sas" - mondja a másik a paraván mögül. Megnézi, és tényleg beleesett a levesébe egy sas.
A húgom azzal a kicsinyes indokkal söpörte le az ötletemet, hogy ez némafilm lesz. Elképesztett ez a negatív hozzáállás. Éppen jókor hívott fel S. - akinek egyik életcélja, hogy meghonosítsa Magyarországon a reklámfilm és a horror fúzióját -, hogy szerkesztőségi értekezletet tart a Rasta Business.
A rasztafári üzleti élet és kultúra lapjának szerkesztőségében, amely egyben Rozi koma nappalijaként is funkcionál, sűrű füst terjengett. Rozi koma és S. az értekezlet bevezetőjeként öldöklős tévéjátékot játszott. S., a lassú, de rettentő ütőerejű medveember néhány megrendítő egyenes után ügyes kapásrúgással kivégezte Rozit, a szamurájkardjával funkciótlanul hadonászó páncélos szerzetest, aztán köszönt.
Sejtettem, hogy benne nem fogok csalódni, és úgy is lett. Az ötletem annyira tetszett neki, hogy rövidesen elrohant tőkét szerezni a forgatáshoz.
A joystick mind a 8 gombjának egyidejű lenyomásával elértem, hogy a tigrisfejű behemót két hátraszaltó után a bicepsze és az alkarja által képzelt satuba szorítsa a kis kínai fejét, amikor rám csörgött Imola, hogy mégse jó neki a délutáni mozi, mert az energiarendező ember energiarendezés után azt mondta neki, hogy ők ketten karmikus kapcsolatban állnak egymással, amit jó lenne azonnal ellenőriztetni egy kártyajóssal.
"Vagy úgy, egy kártyajóssal. Ha nem tudnám, hogy nem hiszel a misztikus keleti tanokban..."
"Tudod, hogy nem, de olyan izgatott volt, hogy nem tudtam nemet mondani. Az az érzése, hogy egy korábbi életünkben ismertük egymást."
Hálát adtam az égnek, hogy Imola ennyire kívülállóként tud viselkedni a misztikusokkal, de nem volt időm hosszan örvendezni, mert dr. I. barátom délre várt a Voxban.
A lelkes boncolóorvos szokatlanul feszülten sörözgetett. "Állást ajánlott egy nemrég hazatelepült grófnő. Együtt jártam egyetemre az unokájával. Azt sem tudom, miről van szó pontosan, de az unoka szerint visszataszítóan sokat fizet. Mindjárt ott kell lennem a rezidencián. Gyere már el."
"Jól van, de utána menjünk el menyhalazni. Az Imola úgyis kártyajóshoz megy."
*
Fityulája éppen nem volt, de igazi szobalány vezetett be a grófnő dolgozószobájába, hogy várnánk öt percet a háziasszonyra. Az öltönyben feszengő dr. I. új arcát mutatta, és polgári módon viselkedett: érdeklődve nézte a falon függő olajportrékat, és egyenként megérintette a kandalló párkányán álldogáló csetreseket. Én - mint "megbízható barát" - egy selyemhuzatú karosszékben fulladoztam a túl szoros nyakkendőcsomó miatt. Már hallatszott a folyosóról a grófnő hangja, amikor az ajtórésben megjelent egy bedlington terrier. A rosszindulatú bárányra emlékeztető állatka körbepillantott, aztán odakocogott hozzám. "Okos" - mondtam neki meggyőződés nélkül, és megvakartam. Tűnődve felpillantott, aztán hopp!, átkulcsolta a sípcsontomat a mellső lábaival, és dugni kezdett. "Ostoba kutya, tiszta szőr leszek" - mondtam neki kedvesen, és megpróbáltam lerázni, de baromira kapaszkodott. Az öltönynadrágomat elárasztották a göndör fehér szőrök. A grófnő hangja már közvetlenül az ajtó elől hallatszott. Idegesen felugrottam, és kétségbeesetten megráztam a lábam, hogy leválasszam az alsó lábszáramon rugózó kutyát. Az állat abban a pillanatban engedett a szorításon, amikor a szigorú tekintetű, ősz hajú asszony belépett a szobába. A terrier hatalmas ívben keresztül repült a termen, nagy nyekkenéssel nekicsapódott a falon függő családi címerpajzsnak, és kétségbeesett bégetéssel lecsúszott a parkettára.
*
"Úgysem lett volna nekem való munka" - vigasztalt dr. I. másfél órával később a szobi vasúti híd alatt. Sárkány Gusztáv, akit az internetes Pecalistán ismertünk meg, heringet tűzött a horogra, és bevetette a kavargó Ipolyba. "Félek, hogy nincs elég hideg a menyhalaknak" - jegyeztem meg elkékült szájszéllel. Dr. I.-nek egészen hihetetlen módon szinte azonnal kapása volt, de a hal szákolás előtt leakadt.
Később tüzet raktunk. A máglyarakás közben észrevettem, hogy az egyik botom spicce nagyokat rándul. Két ugrással mögötte voltam. A bevágás után a bot C alakúra görbült, és még az orsó fékje is megszólalt. Rövid, de annál hevesebb fárasztás után szák nélkül emeltem ki a bealgásodott, antik Centrum-szatyrot.
A boncmesterben igazából csak most kezdett oldódni a bedlington okozta sokk. A visszataszító röhögőgörcs elmúltával kürt alakú spanglit sodort, és komótosan elpöfékelte. A horgászat ezután legalább az ő számára ingergazdaggá vált, miután ötpercenként heves kapást vélt látni, amit éles rikkantással tudatott. A tűz elhamvadt, a beszélgetés már a menyhalak tudatalattijának legmélyebb rétegeit feszegette, amikor dr. I. átpillantott a vállam fölött és felkiáltott, hogy "Gusztáv, kapásod van!" Pecalistás barátunk megpördült a tengelye körül, és összerogyott a csúszós agyagon. "Kapás a másik botodon" - rikkantotta dr. I. eksztázisban, és tényleg, a világító patron vadul rázkódott a távolban. Gusztáv feltápászkodott, lendületett vett, de abban a pillanatban kicsúszott a lába, ő pedig belezuhant a sötétbe.
*
Este kilenc felé összepakoltunk, megállapítottuk, hogy halat ugyan nem fogtunk, de a horgászat remekül sikerült, és elindultunk haza Gusztáv kocsijával. Zebegénynél rám csörgött Imola, hogy a kártyajós kiderítette: előző életében az energiarendező emberrel együtt szamuráj volt Japában. "Mér´ van az, hogy az előző életében mindenki" - fordultam dr. I.-hez, de a hatalmas termetű boncmester már édesdeden aludt.
Szily László
