25,2 százalék volt az infláció márciusban

  • narancs.hu
  • 2023. április 12.

Gazdaság

Januárban még 25,7 százalék volt, ez tehát „mérsékelt, de trendszerű” csökkenés.

„2023. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább” – áll a KSH szerdán közzé tett jelentésében.

A Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint tavaly március óta az élelmiszerek ára  42,6 százalékkal emelkedett. A tojás drágult a legnagyobb mértékben, 74 százalékkal, aztán a tejtermékek, 72,8 százalékkal.

A kenyér ára egy év alatt 67 százalékkal nőtt. 

A liszt „csak” 9,7 százalékkal, az étolaj 3,9 százalékkal kerül többe, mint tavaly márciusban.

A jelentés szerint a háztartási energia drágulása egy év alatt 43,1 százalékos. A vezetékes gáz ára 62,8, a tűzifáé 55,9, a palackos gáz é 51,6 százalékkal nőtt, az elektromos energia 27,6 százalékkal lett drágább. A járműüzemanyagok 26,9 százalékkal kerülnek többe.

A tartós fogyasztási cikkek közül az új autókért 20,7, a fűtő- és főzőberendezésekért 19,6 százalékkal kell többet fizetni. A szeszes italok és dohányáruk drágulása átlagosan 19,7 százalékos. 

Arról, mit kell tenni az inflációval (nyakon ragadni és törni), így beszélt Orbán Viktor miniszterelnök:

A januári 25,7, a februári 25,4 és a márciusi 25,2 százalékos inflációs adat azt igazolja, hogy a kormány jó úton halad, mert a januári tetőzés után javulás állt be, amely mérsékelt ugyan, de folyamatos és trendszerű – nyilatkozta a Világgazdaságnak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Gyúlnak a fények

  • - minek -

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Kabuki Kőbányán

  • Kiss Annamária

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

Utcazene

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

Megkérték Gyulát

„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.

A majdnem szentté avatott ember

Két évvel ezelőtt az azóta megboldogult Transindex.ro munkatársaként interjút készítettem Böjte Csabával. Az interjúban Böjte az abúzusokat szenvedett és a traumát feldolgozni képtelen gyerekeket „fonnyadt almáknak” nevezte, akikből „pálinkát főznek”. 
A szerzetes a beszélgetés egy pontján dühöngve felállt, és faképnél hagyott.

Hinni kell benne

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

Eskü, hogy megadom

Majdnem a duplájára emeli a kormány júliustól a kamatadót, az állampapír továbbra is adómentes lesz. Bár racionálisan az állampapír a legjobb befektetés, a befektetők mégis menekülnek tőle. Vajon miért? És jó megoldás-e ez ellen az adóemelés?