70 százalék feletti bevételkiesést várnak a budapesti szállodások

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. szeptember 23.

Gazdaság

Vidéki kollégáik jóval derűlátóbbak.

A budapesti szállodák többségénél az idén a bevételkiesés 2019-hez képest 70 százalék fölötti, míg vidéken 20-40 százalékos lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által készíttetett, szerdán közzétett reprezentatív kutatás szerint.

Az MTI-nek elküldött elemzésben kiemelték: az elérhető üzemi eredményszintre vonatkozóan is hasonlóak a különbségek a fővárosi és a vidéki szállodák között. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz újra a 2019-hez hasonló üzemi nyereségszint a szállodában, a budapesti szállodavezetők többsége 2023-2024-et jelölte meg, míg vidéken ezt inkább 2021-2022-re várják.

A választ adó hotelek 10 százaléka még szeptemberben is zárva tartott, ezek 90 százaléka budapesti szálloda.

A szállodaszövetség szerint a bér- és járuléktámogatásoknak kardinális szerepe van, e program kiterjesztése jelentené a legnagyobb segítséget Budapesten és vidéken egyaránt. Az állami bértámogatás a legtöbb szállodánál augusztus végén vagy szeptember első felében járt le, ez akár további jelentős létszámleépítéseket is eredményezhet a szektorban.

A felmérés szerint ugyanakkor a válaszadóknak mindössze fele tervezi létszám-optimalizálással orvosolni a kialakult helyzetet. Mindez jól mutatja a személyzet minőségének és megtartásának fontosságát.

A jelentés felidézi: 2020 márciusa - a járvány kitörése - előtt a turizmus aranykorát élte Magyarországon országos szinten. Tavaly az ágazat a GDP 13 százalékát termelte ki, munkát adva több mint 400 ezer embernek. A tavalyi évben összesen 23,47 millió vendégéjszakát regisztráltak a magyar szállodák, amely egy példa nélküli eredmény a magyar turizmus történetében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.