Az elmúlt években Magyarországon semmit sem javult a helyzet ezen a téren, a tízfokú skálán tavaly 4,6 pontot sikerült szereznünk. A TI egy másik, július végi beszámolója pedig úgy ítéli meg, hogy "nagy hatalmú érdekcsoportok közpénzeket szívnak ki a rendszerből tudatosan kialakított, szakszerűen irányított korrupt hálózatok segítségével".
De ne legyenek illúzióink, korrupció másutt is - mondhatni, mindenütt - létezik, annak ellenére, hogy az egyes országok és a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU) is folyamatos erőfeszítéseket tesznek a kiküszöbölésére. Az egyik típusa az - és erről lesz szó a továbbiakban -, amikor a megvesztegetés célja a gazdasági haszonszerzés, például nagy értékű állami megrendelések, koncessziók, netán a jogszabályi környezet áthangolása a korrumpáló érdekeinek megfelelően. Tehát a gazdasági élet szereplői politikusokat igyekeznek rábírni, hogy járjanak közbe az érdekükben.
Olajozott működés
A közelmúlt legismertebb esete, egyszersmind a legnagyobb súlyú német korrupciós ügy a Siemens botránya volt. 2006-ban derült fény annak a vállalati "feketekasszának" a létezésére, amelyen keresztül komoly összegű kenőpénzeket fizettek ki afrikai, orosz, görög és más politikai döntéshozóknak, csoportoknak, üzletfeleknek. (Az ügy részleteiről: A feketekasszák ura, Magyar Narancs, 2008. augusztus 7.) Az illegális pénzmozgásokat felügyelő vállalati vezetőt elítélték, a Siemens azóta hatalmas, 600 főt foglalkoztató belső korrupcióellenes hálózatot épített ki, az élén Theo Waigel egykori német gazdasági miniszterrel. A munkatársaktól elvárják, hogy jelentsék az olyan eseteket, amelyekről azt gyanítják, hogy nem felelnek meg a korrupcióellenes irányelveknek. Maga az ügy viszont még mindig nem ért véget. Tavaly az Egyesült Államokban citálták bíróság elé a müncheni óriásvállalat nyolc egykori vezetőjét "megdöbbentő mértékű csalást és korrupciót" emlegető vádirat alapján. Az ügy tárgya egy egymilliárd dolláros argentin megrendelés érdekében bő százmillió dollárnyi kenőpénz kifizetése. De hogy még itt se fejeződjön be a történet, idén szeptemberben egy, az ügyben korábban vizsgálódó argentin kormánytisztviselő azért indított pert, mert gyanúja szerint a Siemens által felbérelt személyek fenyegették, zaklatták, sőt bántalmazták, miután ő jött rá a kenőpénzügyletre, és a Siemens mégsem kapta meg a megrendelést.
A gazdasági és politikai érdekek összefonódása jóval szorosabb is lehet, miként ezt annak idején az (akkor még) állami francia olajvállalat, az Elf Aquitaine szövevényes esete mutatta. A cég egyrészt helyi politikusok megvesztegetésével igyekezett megvetni a lábát olajlelőhelyekben gazdag afrikai országokban, másrészt egyfajta kifizető helyként is működött állami pénzekből finanszírozott és megvesztegetett politikusok megjutalmazására. Ráadásul erős a gyanú, hogy a francia titkosszolgálatok is a cégen keresztül érték el egyes afrikai vezetők eltávolítását (Gabon, Brazzaville-Kongó), hogy a francia érdekekhez készségesebben alkalmazkodó - és mert korrupt, zsarolható - politikusok vehessék át a helyüket. Mindez a '90-es évek elején derült ki, mint ahogy az is, hogy az Elf Dél-Amerikától Kelet-Európáig és Közép-Ázsiáig számos országban fizetett le döntéshozókat, és még egy egész évtizedbe telt, míg a felelősöket - köztük a cég afrikai kapcsolatait már a hetvenes évektől ápoló vezetőt - súlyos és példaértékű börtön- és pénzbüntetésekkel sújtották. Maguk a napvilágra került esetek elnöki ciklusokon átívelve és gyaníthatóan magas szintű jóváhagyással zajlottak, de csak az 1989 és 1993 közötti ügyeket vizsgálták.
Igaz ugyan, hogy az eset után sokat szigorodtak Franciaországban a korrupcióellenes szabályok, amelyek többek között előírják a vállalatokon belüli ellenőrzést, sőt az ország ma a legkevésbé korruptak élcsoportjába tartozik, a múlt azonban még mindig kísért. Csak tavaly született döntés a Thales hadiipari cégcsoport ügyében, amelynek az egyik jogelődje 1991-ben a tajvani haditengerészet vezetőit fizette le egy hat fregattra vonatkozó megrendelés elnyeréséért. Az tette gyanússá az ügyet, hogy két évvel később a flotta beszerzési vezetőjének holtteste egyszer csak a tengerben bukkant fel. Az ügyben egy francia bíróság 630 millió eurónyi büntetést szabott ki, amelynek kétharmadát résztulajdonosként magának a francia államnak kellett átutalnia a tajvani védelmi minisztérium számlájára.
Drága mulatság
A TI általában véve is elégedetlen a hadiipari vállalatok korrupcióellenes intézkedéseivel. (A jelenséggel szembeni küzdelem egyik fő eszköze az ismeretek jelenlegi állása szerint az, ha a vállalatok átláthatósági mechanizmusok segítségével terelik el saját magukról a korrupció puszta lehetőségének a gyanúját is.) A szervezet egy október eleji beszámolója a világ tíz legnagyobb fegyverexportőr országának 129 vállalatát figyelte meg, amelyek a nemzetközi fegyvereladások több mint 90 százalékát lefedik. A tanulmány szerint a cégek mintegy harmada - kevéssé meglepő módon orosz, kínai, pakisztáni gyárak - semmiféle belső korrupcióellenes megoldásról nem tudott beszámolni. Az iparág megvesztegetési potenciálja korábban főleg abból táplálkozott - mondja a szerző -, hogy maguk a szerződések is igen gyakran titkosak voltak, vagyis kívül estek a nyilvánosságon.
Mint a Siemens-ügyből is kiderült, az Egyesült Államokban lehetőség van külföldön elkövetett megvesztegetési ügyek kivizsgálására is az ún. U. S. Alien Tort Claims Act alapján. Láthattuk, hogy az igazságszolgáltatás Európában is határozottan fellép a korrupció ellen - legalábbis a súlyos, látványos esetekben, ami hatalmas előrelépés ahhoz képest, hogy például másfél évtizede a német vállalatok a homályos célokra elkülönített "hasznos költségeket" még az adóalapjukból is leírhatták.
A korrupció nem egyszerűen csúnya dolog: becslések szerint évente 120 milliárd euróját emészti fel az EU gazdaságának, ami nem sokkal kevesebb az éves költségvetés összegénél. A megvesztegetés elleni küzdelemben részt vevő európai szervezetek közül az Európai Bizottság alá rendelt csalásellenes iroda, az OLAF (European Anti-Fraud Office) elsősorban az uniós érdekeket, az EU reputációját érintő ügyekben vizsgálódik. Nem világos, hogy a bizottság által 2013-tól tervezett kétévenkénti korrupcióellenes jelentések összeállítása is ennek az irodának lesz-e a dolga. Az Európa Tanács apparátusához tartozó GRECO (Group of States Against Corruption) inkább egyfajta tanácsadó intézménynek tekinti magát. De a korrupció elleni küzdelem fontosságát jelzi, hogy szinte hetente bukkannak fel új és új tanulmányok, felmérések ebben a tárgyban.
