A katából kiszorítottak jóval több adót kell fizessenek

  • narancs.hu
  • 2022. október 9.

Gazdaság

A kevesebb katás kevesebb adót fizet, a többiek terhei viszont nőttek.

Jelentős többletbevételre számít a Magyar Nemzeti Bank a kata megszűnése miatt. A Portfolio a legfrissebb inflációs jelentésben bukkant arra a számításra, amely szerint összeséségben akár 150-200 milliárd forint többletet is hozhat a kata szabályainak drasztikus szigorítása. A kata szabályait úgy szigorította a kormány év közben, hogy csak az katázhat, aki kizárólag magánszemélyektől fogad be számlát, vagyis cégeknek nem lehet beszámlázni.

Nagyjából 450 ezer katás vállalkozó és cég működött még az év elején, a szigorítás hatályba lépése után pedig 100-150 ezerre apadhat a létszámuk. Ez önmagában 150 milliárd forint bevételkiesést jelent, hiszen a korábbi katások jelentős része nem fogja megfizetni a havi 50 (esetleg 25 vagy 75 ezer forint) adót. 

Ennek a körnek a jó része ugyanakkor nem fejezi be a működését, vagyis már formában, más adózással folytatja a korábbi munkáját. Ez azt jelenti, hogy más adónemekből, praktikusan szja-ból, járulékokból fog több befolyni, a jegybank számítása szerint 300 milliárd forintot is meghaladhatja ez a tétel. Ez azt jelenti, hogy a korábbi katások adóterhei drasztikusan emelkednek, emelkedtek. 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk

Hol lehet ma tankolni?

  • narancs.hu

Listát készített egy autós portál arról, hogy az országban hol lehet és hol nem lehet 95-ös benzint tankolni.