A kormány jövőre eltöröl egy sor különadót

  • narancs.hu
  • 2024. november 13.

Gazdaság

A légitársaságoknak, a távközlési szektornak és a gyógyszergyártóknak sem kell már fizetniük – őket már az ág sem húzza.

Ahogyan azt már korábban bejelentették, egyes különadók valóban nem szerepelnek a november 11-én benyújtott 2025-ös költségvetés tervezett bevételei között (gyógyszeradó, légitársaságokat terhelő adó), ezek összességében közel 350 milliárd forintot jelentettek korábban. Kérdés, honnan lesz forrás ezek pótlására, miközben a kamatkiadások is jelentősen növekednek – teszi fel a kérdést a hvg.hu.

A kormányzati várakozások szerint a GDP-bővüléssel párhuzamosan a vállalkozások által befizetett adóbevételek közel 20 százalékkal nőnek majd, így ez már gyakorlatilag fedezi is a kivezetett különadókból származó kiesést – mondta a lapnak Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere.

Az általános forgalmi adó esetében 8 százalékos emelkedést prognosztizálnak 2024-hez képest a kiskereskedelmi forgalom növekedésével egyidejűleg, ebből az adónemből jövőre közel 8300 milliárd forintot várnak. A költségvetés 397,5 forint-euró árfolyammal kalkulált, egy tartósan gyengébb forintárfolyam (például a jelenlegi 410 körüli szint) segíthet a cél elérésében.

A második legnagyobb bevételi forrást jelentő járulékoknál és személyi jövedelemadónál közel 9 százalékos növekedéssel számolnak, amely Bagdi szerint egyértelműen előrevetíti, hogy jelentős reál- és minimálbér-növekedéssel kalkulál a kormány.

Számottevőnek tekinthető a pénzügyi tranzakciós illeték növeléséből adódó többletbevétel is: közel 170 milliárd forinttal vár többet a kormány az idei bevételhez képest.

A szektorális adók közül a kiskereskedelmi adóból várt bevétel tovább emelkedik (12 százalékkal), amely cél elérését a kiskeradó platformüzemeltetőkre kiterjesztése is támogathat. Jelentősnek mondható még a regisztrációs adó 78 százalékos (!!) növekedése, amely az elektromos gépjárművekre vonatkozó adómentesség kapcsán mindenképpen felvet érdekes kérdéseket – fűzte hozzá a szakértő.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.