A rezsiemelés áldozata lett a martfűi termálfürdő

Gazdaság

Korlátozza egyes szolgáltatásait a népszerű Martfűi Termál Spa.

A jövőben bizonyos szolgáltatásait korlátozni fogja Martfűi Termál Spa - jelentette be Tomasovszky László komplexum igazgatója.

Tomasovszky közölte, alig nyolc hónap alatt 19,2 forint/kWh díj helyett jelentősen több, nagyjából 200 forint/kWh (vagy azt meghaladó) áramdíjat kell fizetniük, és akkor a gázár körülbelül hétszeres emeléséről még nem is beszélt. Ilyen költségemelkedés mellett a szolgáltatásaikat rendkívül nehéz fenntartani. 

Az intézményvezető arra is kitért, hogy megpróbálják elkerülni a széles körben kifizethetetlenné váló fürdőszolgáltatási díjakat, ezért szolgáltatásaik egy részét szüneteltetni vagy időben korlátozni kell. Hozzátette, hogy a következő napokban igyekeznek kitalálni a legjobb megoldást, de megjegyezte, szerinte ilyen ebben a helyzetben nem létezik.

A fürdő határozatlan ideig a következő szolgáltatásokat szünetelteti:

- gyógymedencék masszázs elemei

- uszodatéri szauna

- skandináv wellness jakuzzi élményelem

- büfé meleg étkeztetés

 Ezen felül korlátozásokat is bevezetnek: eleve rövidebb ideig lesz nyitva a fürdő, de rövidül a wellness részleg nyitva tartási ideje is, illetve itt a szaunák váltva működnek majd és egyes gyógymedencéket időszakosan lezárnak. A gyógyászati kezelések szűkítését azonban jelenleg nem tervezik. Ezen túlmenően a szolgáltatások árai is változhatnak, azokról ugyanis később határoznak.

A martfűi fürdő igen kedvelt a pihenni vágyók között, még a közeli megyeszékhelyről, Szolnokról is sokan járnak ide, hiszen a városban jelenleg csak egy fürdő üzemel, a nemrég felújított MÁV Strand, de ezzel a létesítménnyel sok helybeli nem elégedett. A Tiszaligeti strand pedig jelenleg átépítés miatt zárva van, holott ezt már régen át kellett volna adni.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.