Augusztusban megvolt az éves hiányterv 91 százaléka

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. szeptember 23.

Gazdaság

Aligha lesz tartható a hiánycél 2022-ben: az első nyolc hónapban összejött az éves terv 91 százaléka, hiába ömlik a pénz az áfabevételekből.

Augusztusban az államháztartás hiánya önkormányzatok nélkül 236,2 milliárd forint volt, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forint deficitnek. Az első nyolc hónapban így 2872,7 milliárd forintra duzzadt a központi alrendszer hiánya, ami így elérte az egész évre tervezett 91,1 százalékát. Ez azt jelenti hogy aligha lesz tartható a tervezett cél, 2022-ben. A Pénzügyminisztérium részletes tájékoztatója szerint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 144,2 milliárd forint hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 236,1 milliárd forint többletet értek el.

 Az adóbevételek mindösszesen terven felül teljesültek, ezen belül is áfából 29,5 százalékkal folyt be több az első nyolc hónapban, mint egy évvel korábban, 4346,2 milliárd forint. Ez negyedével több, mint az előirányzat. Ez a növekmény egyértelműen az infláció következménye. Hasonló a helyzet a jövedéki adóval is, a bevétel 815,4 milliárd forint volt, 23,8 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A jövedéki adóba be lett építve egy csökkentő tétel az üzemanyagár elszállása után, vagyis valamennyi adót elengedett az állam, hasonló kompenzáció az áfában azonban nem történt meg. A személyi jövedelemadóból kevesebb folyt be augusztus végéig, mint egy éve - 1620 milliárd 1882,8 milliárdhoz képest. Ennek az az oka, hogy az év elején jelentős összeget emésztett fel az adóvisszatérítés, emellett a sokgyerekes anyák is szja-mentességet kaptak, és ezt a kiáramlást csak részben kompenzálta az emelkedő bérek után befizetett többlet.

 

 

Ami a kiadásokat illeti, a költségvetési szervek kiadásai augusztus végéig 4465,7 milliárd forintot tettek ki, ez lényegében ugyanannyi, mint a tavalyi, a nyugdíjkiadások 3152,9 milliárddal viszont húsz százalékkal haladták meg az előző nyolchavi adatot. A kamatkiadás augusztus végére meghaladta az 1100 milliárd forintot, ami az éves terv 80 százaléka. 

 A központi költségvetés adóssága augusztus végéig 3542,6 milliárd forinttal növekedett és 44 240 milliárd forinton állt. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.