Már csak egyszer emel alapkamatot a jegybank, aztán megvizsgálják, folytassák-e az emeléseket

Gazdaság

Virág Barnabás úgy fogalmazott, hogy "minden hónapban fel kell mérni (a ciklus) végét".

A Magyar Nemzeti Bank fontolóra veheti a több mint egyéves kamatemelési ciklus lezárását a monetáris tanács jövő keddi ülése után, amikor ismét emelik az alapkamatot – mondta el újságíróknak Virág Barnabás, az MNB alelnöke csütörtökön, amiről az MTI adott hírt a Reuters jelentése alapján.

Tavaly a közép-európai kamatdöntők emelték a legjelentősebben az alapkamatokat, és az infláció gyorsulásával a monetáris szigorítás folytatódott az idén is, néhány központi bank azonban már lassít vagy le is áll a szigorítási ciklussal – jegyezte meg a hírügynökség.

Augusztusban az MNB 100 bázisponttal, 11,75 százalékra emelte az alapkamatot, azóta azonban Virág Barnabás kilátásba helyzete annak a valószínűségét, hogy a jegybank leállítja kamatemelési ciklusát. Magyarországon az alapkamat 2021 júniusa óta több mint 1100 bázisponttal emelkedett.

Virág Barnabás úgy fogalmazott, hogy "minden hónapban fel kell mérni (a ciklus) végét".

Az MNB alelnöke egy gazdasági konferencia szünetében újságíróknak elmondta, hogy a kamatemelési ciklus lezárásának kulcsfontosságú tényezői a pozitív előretekintő reálkamatok, az inflációs kockázatok kiegyenlítődése, az Európai Unióval folytatott finanszírozási tárgyalások, és a monetáris transzmisszió erősödése a likviditási feltételek szigorításával.

Virág Barnabás szerint a monetáris tanács jövő kedden 50, 75 vagy 100 bázisponttal emeli az alapkamatot, és mint mondta, a döntés után nagy a lehetőségek tárháza, így például a kamatemelés leállítása, vagy a növelési ciklus fokozatos, kis lépésekben történő leépítése.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.