Az Auchan és a Tesco is nyitva lesz december 24-én

  • narancs.hu
  • 2023. december 11.

Gazdaság

Délig várják majd a vásárlókat.

Az Auchan és a Tesco sem áll be a sorba, így az Aldi után szintén bejelentették, hogy

a vásárlói igényeket és az ilyenkor megszokott nyitvatartást figyelembe véve december 24-én délig nyitva tartja áruházait

– áll a két cég közleményében.

Eddig sorra jelentették be az üzletek, hogy zárva tartják boltjaikat december 24-én az ünnep jegyében. Legelsőként a Lidl jelentette be, egyetértésben a CÖF és az egyenlo.hu kezdeményezésével a karácsonyi boltzárat, majd ehhez csatlakozott a Mountex, a Jysk, a Libri, a Penny és bizonyos Spar üzletek is. Ám múlt hét pénteken az Aldi délig tartó nyitvatartásról számolt be, ehhez csatlakozott az Auchan is. Az Auchan azt közölte,

kereskedőként azt tartják legfontosabbnak, hogy az ünnep előtti órákban is megadják a vásárlóknak a lehetőséget, hogy beszerezhessék, ami még hiányzik a háztartásukból karácsonyra.

Az Auchan áruházak december 24-én a szokásos rend szerint áruháztól függően reggel 6-kor vagy 7-kor nyitnak, és egységesen délben zárnak be.

A Tescok december 23-án hosszított nyitvatartással várjak a vásárlókat.

"Mindezen túlmenően bérleti szerződéseink is köteleznek bennünket a nyitvatartásra; a saját tulajdonú ingatlanjainkban pedig, amelyekben a nagyobb hipermarketek mellett üzletsort is üzemeltetünk, felelősséggel tartozunk a több száz, jellemzően kis- és középvállalkozó bérlőnk iránt, akik alappal számítanak arra, hogy a Tesco áruház nyitva tart és működik" – fogalmaztak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.