Bukásnak látszik a 4,6 milliárd forinttal megtolt állami nyaralóhajó-program
Tisza.jpg

Bukásnak látszik a 4,6 milliárd forinttal megtolt állami nyaralóhajó-program

  • narancs.hu
  • 2020. május 26.

Gazdaság

Nincs vendég, kikötőkben állnak az állami tiszai jachtok.

A koronavírus miatt nem indult el az állami nyaralóhajó-program, írja a Népszava. A tavaly és idén összesen 4,6 milliárd forintért vásárolt Nicols Estivale típusú, hat-tíz személyes lakóhajók javarészt a tiszai kikötőkben állnak, de van olyan megrendelt hajó, ami még el sem készült, pedig már lejárt a meghosszabbított határidő is.

A járvány miatt a külföldi vendégek teljesen eltűntek, a magyaroknak viszont meglehetősen drága nyaralásnak számít a hajókázás: a hatszemélyest egy hétre 2876 euróért, a nyolcszemélyest 3905, míg a legnagyobb, tízszemélyest 3978 euróért lehet kibérelni. A hazai vendégeknek tovább drágítja a számlát a 350 forintos euró is, így ugyanis 1 millió és 1,4 millió forint közé esik az egyheti bérlés. Ehhez jön még az üzemanyagköltség és a 2000 eurós kaució.

Révész Máriusz aktív turizmusért felelős kormánybiztos azt mondta a lapnak, akciókkal próbálják majd a magyarok számára is vonzóvá és elérhetővé tenni a nyaralóhajózást. Bevezetik például az egynapos bérlés lehetőségét, ami naponta, fejenként 24 ezer forintos bérlési költséget jelent. Túl nagy tolongás így sincs a hajókért: a lap munkatársai egész szezonra, bármely hétre le tudták volna foglalni valamelyik hajót.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.